Balczó Zoltán elfogadta a felkérést, ő lesz az új házalelnök

Balczó Zoltán
Balczó Zoltán

Elfogadta a Jobbik felkérését Balczó Zoltán az Országgyűlés alelnöki tisztségének betöltésére – értesült az Alfahír.

Hétfőn derült ki, hogy az Országgyűlés jobbikos delegált alelnökének, Sneider Tamásnak helyére Balczó Zoltánt kérik fel, a párt korábbi EP-képviselőjét, aki 2010 és 2014 között már ellátta ezt a pozíciót.

Úgy tudjuk, Balczó kiválasztásában komoly szerepet játszott több évtizedes politikai múltja.

Ezzel együtt több bizottsági poszton is csere lesz, értesült a Magyar Hang: Balczó Zoltán az Európai ügyek bizottságának volt az alelnöke, itt a helyére Dudás Róbert ül, míg a Nemzeti Összetartozás bizottságában a most visszahívott Sneider Tamás váltja. Sneider Tamás még egy bizottsági széket kap, mégpedig a Népjóléti bizottságban.

Az eddig a Honvédelmi bizottság alelnöki posztját betöltő Varga-Damm Andrea a Törvényalkotási bizottságba ül át sima tagnak, az alelnöki székben Lukács László György váltja.