10 év NER után amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától megvonják a családi pótlékot

10 év NER után amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától megvonják a családi pótlékot

Horváth László, a Gyöngyöspatáért felelős miniszterelnöki megbízott péntek este arról beszélt az állami hírtévében, hogy az erőszakot ki kell vezetni az iskolából, mert - mint mondta - ahol erőszak van, ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet. Hozzátette: ezért már a Parlament előtt van a köznevelési törvény módosítása, illetve a kormány döntött az iskolaőrség felállításáról és a büntethetőség korhatárának leszállításáról.

A fideszes politikus, 10 év fideszes kormányzás után azt is hangsúlyozta, hogy az iskolai erőszak "annál szélesebb és mélyebb, mint amit érzékelünk, nagyon sokan erről nem mernek beszélni", ezért olyan intézkedés kell, "ami gyors, erős és hatékony", és ilyennek nevezte az iskolaőrséget.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a jövő tanévtől vezetik be, tagjai a rendőrség állományában lesznek. Úgy vélte, az iskolaőrségnek lesz visszatartó ereje, másrészt pedig egy olyan eszköz, amivel az iskolában lévők biztonságát lehet garantálni.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszak gyökere nem az iskolában van, hanem a családban, a társadalmi környezetben, ahol az erőszakos gyerek megtanulja a viselkedési mintákat, amiket majd bevisz az iskolába. Mint mondta, javasolják, hogy amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától vonják meg a családi pótlékot egy évre.

Egyébként arról nem beszélt a műsorban a kormánypárti politikus, hogy a családi pótlék összege gyermekeként havonta 12.200 és 25.900 forint között van.