Edzés közben lett rosszul, elhunyt a 22 éves magyar válogatott birkózó

Edzés közben lett rosszul, elhunyt a 22 éves magyar válogatott birkózó

Huszonkét éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az ESMTK válogatott birkózója.

A magyar szövetség csütörtökön közölte: a sportoló szabadtéri edzés közben lett rosszul. Társai a helyszínen elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. Tóth Bendegúzt a Honvédkórházba szállították, ahol azonban hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért.

Hozzátették: a halál okát az orvosszakértői vizsgálat után lehet megtudni.

Tóth Bendegúz a magyar szabadfogású birkózás nagy ígéreteként 2014-ben kadet Európa-bajnoki ezüstérmet, 2017-ben U23-as Eb-ezüstöt, 2018-ban mindkét fogásnemben egyetemi világbajnoki ezüstöt szerzett. Bekerült a felnőtt válogatottba is, részt vett a tavalyi vb-n és az idei Eb-n.

Tóth Bendegúzt a Magyar Birkózó Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

(MTI)