Benedek Tibor nevét viselheti majd a Duna Aréna, de Újpesten utcát vagy teret neveznének el a nemrég elhunyt vízilabdázóról

Benedek Tibor Aréna
MTI

Mindenki támogatja a Nemzeti Sport kezdeményezését, ám a kommentek, illetve más hozzászólók szerint, kezd a dolog kormányzati propagandává válni és még többen vannak azok, akik úgy vélik, ezzel meg kellene várni legalább a temetést. A hosszan tartó betegségét méltó módon viselő Benedek Tibor neve, örökre megmarad a sportot szerető milliók emlékezetében és nem elsősorban azért mert olyan fiatalon hagyott itt minket, hanem éppen ellenkezőleg, azért ahogyan élt. 

A Duna Aréna átnevezése Benedek Tibor Arénává, így tehát valóban egy olyan elképzelés, amit csak támogatni lehet. Ez tulajdonképpen már meg is történt, hiszen az interneten, a közösségi oldalakon és egyéb média felületeken, egymást érik a támogató írások. Ezeket csak kevéssel előzte meg a celebek és persze a politikai, illetve a kormányzati hozzászólások.

Utóbbiak közé tartozik Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint Benedek Tibor méltó rá, hogy egy ilyen jelentőségű sportkomplexum viselje a nevét. Akár ő is kezdeményezheti a Duna Aréna névváltoztatását az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Az Emmi terjeszthet ugyanis elő javaslatot, de a névadáshoz szükséges még, az elhunyt sportoló közeli családtagjának a hozzájárulása, a javaslat elfogadásáról ezután a kormány dönthet.

„Maximálisan támogatom az ötletet, és nem csak azért, mert Benedek Tibit testvéremként szerettem"

– mondta Vári Attila, Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban a sportágunk nagyjai távoztak, és bármelyikük méltó volna egy ilyen jellegű posztumusz elismerésre.

Ez egy nagyon nemes kezdeményezés, de úgy vélem, erről a temetés után lenne illő beszélni  

- mondta az Alfahír kérdésére Steinmetz Ádám, egykori vízilabdázó, olimpiai bajnok. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint Benedek Tibor temetéséig nem lenne etikus egy ilyen jellegű kormányzati döntés. 

Ezt egyébként a legtöbb hozzászóló is így látja, de amúgy teljes az egyetértés a névváltásról.

Nevezzünk el utcát Benedek Tiborról Újpesten

Szabó Balázsnak, Újpest önkormányzati képviselőjének ez lesz az első kezdeményezése a három hónapos kényszerszünet után a csütörtökön újra ülésező képviselő-testület előtt. 

Arra fogok javaslatot tenni, hogy Újpesten nevezzünk el egy utcát vagy teret a múlt héten elhunyt Benedek Tiborról 

- írta közösségi oldalán az Újpesti Jobbik alelnöke, sportért felelős tanácsnok, aki várja a javaslatokat arról, hogy melyik utcát vagy teret nevezzék majd el az "ős újpesti" Benedek Tiborról. 

A budapesti közterületek elnevezése 2013 óta fővárosi hatáskör, ezért Újpest csak kezdeményezőként és javaslattevőként léphet fel ebben a kérdésben, a végső döntést azonban a Fővárosi Önkormányzat hozhatja meg. A vonatkozó rendelet értelmében közterületet elnevezni csak az illető halálát követően 5 évvel lehet kivéve, ha az elhunyt Budapest díszpolgára volt, mint Benedek Tibor aki 2008 óta díszpolgár.