Szijjártó felháborodva utasította vissza, hogy a kormánynak bármi köze lenne az Index ügyéhez

Szijjártó felháborodva utasította vissza, hogy a kormánynak bármi köze lenne az Index ügyéhez

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Lisszabonban portugál hivatali partnerével, Augusto Santos Silvával tartott közös sajtótájékoztatót. A Reuters tudósítója arról kérdezett, hogy miközben a Riporterek Határok Nélkül szerint Magyarországon a második legrosszabb a sajtószabadság helyzete az EU-ban, most az Index főszerkesztőjét is leváltották. Szabad-e egy ország, ha nincs teljes sajtószabadság?

A világsajtó is az Index kinyírásával foglalkozik

A piacvezető magyar lapnál, miután a tulajdonosi kör elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, szinte a komplett csapat felállt. A nagyjából 100 fős stábból már több mint 80-an nyújtották be felmondásukat. A 444 összegyűjtötte, hogy a világsajtó hogyan reagál a sajtótörténeti pillanatokra:

Szijjártó válasza:

„Magyarországon egy magántulajdonban lévő médium főszerkesztőjét a tulajdonos leváltotta. És ön engem, mint az állam képviselőjét megkérdez, hogy mit gondolok erről. Tehát ön azt gondolja, hogy az államnak be kellene avatkoznia abba, hogy egy magántulajdonos leváltja a főszerkesztőjét? Én ezt visszautasítom! Hogy jön az állam ahhoz, hogy beleszóljon egy magántulajdonban lévő médium tulajdonosának döntésébe? Nem tudom, hogy ez Németországban vagy Portugáliában elfogadott dolog lenne-e, de Magyarországon biztosan nem. 

Ami a magyarországi sajtószabadság helyzetét illeti: állandóan hallgatom ezeket a hazug vádakat. És mindig megkérdezem, hogy mondjanak egy konkrét esetet! Mikor nem írhatta le az újságíró azt, amit gondol? Mely törvény akadályozza meg akadályozza meg, hogy a sajtó szabad legyen? Nincs ilyen. Kedves hölgyem, Magyarországon ön nem tud megnevezni egyetlen olyan szegmenst sem a médiában, ahol ne kormányellenes médium lenne a vezető. A legnagyobb internetes újság, a legnagyobb politikai napilap, a legnagyobb televíziós csatorna, a legolvasottabb hetilap masszívan kormányellenes. Van-e esetleg más kérdés ezzel kapcsolatban?”

(444)