Gulyás: A kormány nem vezet be újabb szigorításokat

Gulyás: A kormány nem vezet be újabb szigorításokat

A Balkánon különösen rosszak a járványügyi számok, ugyanis folyamatosan emelkednek az új fertőzöttek száma - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón, majd hozzátette, hogy Nyugat-Európában nem drámai, de szintén romló a tendencia. Magyarországon a helyzet szerencsére stagnál Európa legtöbb országával szemben.

Nem lesznek újabb járványügyi szigorítások

Ezért a kormány úgy döntött a jelenlegi szabályokon nem változtat, nem szigorít. A cél az, hogy szeptember 1-jén a tanévet rendesen meg lehessen kezdeni, ugyanakkor a zenés rendezvények számára nem lazítják fel augusztus 15. után a szabályokat. A zárt tereken továbbra is fontos a maszk viselése és a megfelelő távolság megtartása, Gulyás szerint az ország védekezése megfelelő, mivel a kormány nem vállal kockázatot.

A zenészek is végre megkapják a támogatást

A  Miniszterelnökséget vezető miniszter kitért a zenészek támogatására is, elárulta, hogy garázskoncert-sorozat indul a Magyar Turisztikai Ügynökség gondozásában. Külön figyelmet szenteltek a cigány zenészekre, akik 800 millió forintos támogatást kapnak majd. Erről tájékoztatást az elkövetkezendő hónapokban nyújtanak majd.

A Magyar Posta dolgozóinak bérrendezéséről Gulyás elmondta

a cég veszteséges, de jó a szolgáltatási színvonal, a postásbér pedig alacsony. A bérük azonban csak az Európai Bizottság engedélyével emelhető. Mi készen állunk rá.

A Hajógyári-sziget megmenekül a beruházásoktól

A Hajógyári-sziget körüli beruházások esetében a kormány semmilyen beruházást nem támogat, amit az önkormányzat vagy a a zöldek nem támogatnának, vagyis nem lesz árvízvédelem, ahogy Kovács Katalin-kajakközpont sem. Utóbbit valószínűleg a Velencei-tó környékére tervezik.

Fontos bejelentés volt a kormányinfón, hogy a a Fradi-pálya melletti, 78 milliárd forintból épülő új aréna tulajdonosa hivatalosan a Ferencváros lesz.

Ezt követően Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő a Nemzeti konzultáció kapcsán megosztotta a legfrissebb adatokat, ami szerint eddig 1 192 000 kitöltött példányt kaptak meg, majd hozzátette

egyetértési pontokat szeretnénk, amelyek mentén az emberek a kormány munkáját tudják támogatni.

Kérdések - válaszok

Gulyás Gergely szerint az MSZP által kezdeményezett balatoni népszavazáshoz semmi köze a kormánynak, ezért erre nem kell reagálniuk.

Az Index szétverése kapcsán kihangsúlyozta, hogy fontos érték a sajtószabadság és a magántulajdon védelme, így a kormánynak ebbe sem kell beleszólnia. A fideszes EP-képviselők által a Néppártnak írt levelére pedig azért volt szükség, mert  sok hazugság terjed az eset kapcsán, amiről tájékoztatást kell adni.  Ahogy megfogalmazta: még az érintettek sem vitatják, hogy a sajtószabadság összetevői megvannak.

A munkanélküliségi számadatokra kitérve, a kormány szerint fontosabb a foglalkoztatotti létszám, mint adat, ami jelenleg 4 457 000. Az egy évvel ezelőtti számhoz képest ez 38 ezerrel kevesebb, de 100 ezerrel több, mint a válság mélypontján, ha minden jól megy akkor még idén elérhetjük az év eleji számot.

A kormány célja, hogy szeptember 15. után is megmaradjon az egyszerűsített recepetkiváltás, ezért az EMMI tervei szerint hatályban maradnak a kapcsolódó intézkedések.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e a kulturális szférában dolgozók bérének átvállalását, Gulyás azt a választ adta, hogy tervben van.

A második hullám időpontjával kapcsolatban megemlítette, hogy Európában már itt van a második hullám, augusztusban Európában jelentős felfutás várható, ezért súlyos intézkedések várhatóak a környező államokban, a kérdés, hogy Magyarország meg tudja-e előzni a romlást.

A kormányinfó legfontosabb kérdése: Orbán Viktor külföldön nyaral?

Ez magánügye a miniszterelnöknek -nyilatkozta Gulyás, aki hozzátette ő maga lemondott a külföldi nyaralás tervéről.

Nem tudom, hol kíván nyaralni a miniszterelnök, én Tihany-Sajkodon nyaraltam egy hetet. A magánélet védelme mindenkit megillet.