Jakab Péter: "Ha befejeztétek a cicaharcot egymással, koncentráljunk a Fideszre"

Jakab Péter: "Ha befejeztétek a cicaharcot egymással, koncentráljunk a Fideszre"

Kedves András és Ferenc!

Ha befejeztétek a cicaharcot egymással, koncentráljunk a Fideszre 

- írta Jakab Péter, a Jobbik elnöke saját közösségi oldalára azok után, hogy az utóbbi napokban a Momentum és a DK is összekapott. Mint ismert, a két párt Göd miatt esett egymásnak. Az összellenzék által győzelemre vitt momentumos Balogh Csaba polgármester ugyanis leváltotta DK-s és LMP-s alpolgármestereit, majd az ellenzéki pártok ezért különváltak, a városvezetővel szemben pedig fegyelmi eljárást kezdeményeztek.

Azóta a DK egy megvágott hangfelvétellel is megpróbálta bizonyítani, hogy a momentumos polgármester egy fideszes képviselőt akart alpolgármesternek megtenni, míg a Momentum szerint ez nem igaz. Ettől függetlenül is jellemző, hogy mindkét pártnál felvételek voltak ugyanarról a bizalmas beszélgetésről.

Találkozott egymással Gyurcsány és Fekete-Győr: a "tökéletes egység" mögött zabolázást várnak

Tényleg találkozott egymással Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András szombat délután. A Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum elnökei Facebookon bonyolódtak komment-csörtébe, aminek a vége az lett, hogy Fekete-Győr kitűzött egy találkozási időpontot: 16 órát a tihanyi mólónál, mert épp mindketten a Balaton körül turnéznak.

A Jobbik elnöke szerint az egymással való céltalan viaskodás helyett inkább az október 11-ei időközi országgyűlési választásra kéne koncentrálni. Jakab Péter szerint

"a feladat: lebontani a kétharmadot. Nőjetek fel hozzá!"

Október 11-én azért tartanak időközi választást, mert július elején motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc kormánypárti parlamenti képviselő. A Fidesz tegnap úgy döntött, hogy az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítja. Ha az ellenzék nyer, akkor papíron elveszti kérharmados többségét a kormányzat.

Az ellenzéki pártok még nem neveztek meg indulót, így csak abból tudunk kiindulni, hogy 2018-ban Koncz Ferenc mögött másodikként a jobbikos Bíró László végzett 31,6 százalékkal, míg Papp Zsolt, az MSZP-Párbeszéd jelöltje 14,9, az LMP-s Tarnai Gábor pedig 2,3 százalékot szerzett.