Fegyelmi eljárást indítottak a gödi polgármesterrel szemben

Fegyelmi eljárást indítottak a gödi polgármesterrel szemben

Pénteken a gödi képviselő-testület megszavazta, hogy fegyelmi eljárás induljon Balogh Csaba momentumos polgármester ellen, valamint tisztségét 30 napra függesszék fel – közölte a Momentum.

Gödön azt követően feszültek egymásnak a pártok, hogy a momentumos polgármester elvette az LMP-s és DK-s alpolgármestereinek jogköreit, amivel az érintettek szerint felrúgta az ellenzéki megállapodást. Ezt követően a Jobbik, a DK, és az LMP képviselői közös frakció alapításába kezdtek.

A momentumos vezetővel szembeforduló pártok úgy gondolják, Balogh Csabától elfogadhatatlan, hogy egy Mészáros Lőrinc-közeli személyt bízott meg a Samsung-gyárral kapcsolatos ügyek kezelésével, valamint azt a Lucsik Jánost alkalmazza közbeszerzési tanácsadóként, aki korábban bebukott a Sólyom Airways vezetésével.

A Momentum közleménye szerint a fegyelmi eljárás elindításának okaként a jogköreiktől korábban megfosztott ellenzéki, LMP-s és DK-s alpolgármesterek a Szervezési- és Működési Szabályzat megsértését, a beszerzési szabályzat megsértését, valamint a költségvetési rendelet figyelmen kívül hagyását jelölték meg. A lépést a Fidesz, a DK, az LMP és a Jobbik is támogatta.

Balogh nem szavazta meg a beadványt, de áll elébe a vizsgálatnak.

Felfüggesztését azonban a polgármester megvétózta, mert az véleménye szerint mindenképp sértené Göd város érdekeit – így ezt a határozatot 15 nap múlva tárgyalhatják újra.