Mi áll a vírustagadás és a maszkellenesség hátterében? - Interjú Faragó Laura szociálpszichológussal

Újra lehet élesztőt kapni a boltban, pedig itt van a koronavírus-járvány második hulláma, ami az elsőn is túlmutathat. A kezdeti pánikot azonban nem csak higgadt mértéktartás, hanem lázadás és gúnyolódás is felváltotta. Mi történt az emberekkel? Kik, és miért lettek vírustagadók vagy maszkellenesek? Lehet-e egyáltalán más véleményünk egy járványról? Faragó Laura szociálpszichológussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szociál- és Szervezetpszichológia Tanszékének egyetemi tanársegédjével beszélgettünk.

Tavasszal, a koronavírus magyarországi megjelenésekor az emberek egységesen úgy gondolták, hogy komoly veszélyhelyzet áll fenn. Majd eltelt néhány hónap, és ma már egyre többen vannak azon a véleményen, hogy nem is kellene maszkot hordani vagy újabb szigorításokat bevezetni. Sőt, egyesek már a szabadságjogaikat féltik. Mi történt?

Alapból nagyon sokat számít, hogy milyen kultúrában élünk, és az hogyan befolyásolja végül a maszkviselési hajlandóságot. Az Egyesült Államok például egy individuálisabb kultúra, ahol nagyra értékelik az egyéni szabadságjogokat, és ott sokan tényleg úgy élik ezt meg, hogy a jogaikat csorbítják a rendelkezések. Ez nem újkeletű dolog, száz évvel ezelőtt a spanyolnátha idején is volt egy maszkellenes liga Kaliforniában. És erre még rá tud dobni az is, hogy mondjuk az adott tekintélyszemély, így náluk az elnök képében Donald Trump hordja-e a maszkot vagy sem, azaz, hogy milyen példát mutat a hatalom.

Ezzel ellentétben a kollektivista kultúrákban, például Kelet-Ázsiában Kína vagy Japán esetében sokkal fegyelmezettebbek az emberek, mert náluk a csoportérdek erősebb, mint az egyéni érdek. Tehát ha azt mondják nekik, hogy hordani kell a maszkot, akkor hordani fogják. Magyarország ilyen szempontból valahol középen van, és ebben szerepet játszhat a szocialista múltunk is. Ugyanakkor nálunk nincs hagyománya a tudományellenességnek sem úgy, mint mondjuk az USA-ban, tehát mi általánosan hiszünk a tudósoknak.

Faragó Laura
Harmati András/Alfahír

Végeredményben, ha a politikai vezetés is a védekezés fontosságát támasztja alá, akkor az emberek konform módon fel fogják venni a maszkot. És bár aggasztók a közösségi médiában terjedő vírusszkeptikus hangok, az emberek jelentős többsége ettől még együttműködő, tehát szerencsére a konform viselkedés meg is védi a közösséget, legfeljebb néhányan úgy vannak vele, hogy „jó, hordom, de amúgy nem értek vele egyet”.

Több országban is tartottak már tüntetéseket a maszkviselés ellen, és itthon is kibontakozóban vannak ilyen szerveződések. Mi több, nálunk még tudományos érveket is próbálnak hozni arról, hogy a szén-dioxid mennyiség túl magas a maszk alatt és ez rendkívül káros, míg az ellenérvek arra mutatnak rá, hogy orvosok egész napokat töltenek maszkban és mégsem csökken az agyi teljesítőképességük. Miért jelennek meg a védekezést gyengítő álláspontok?

Az első hullám során az emberek nagyon bepánikoltak, mindent felvásároltak, mintha világháború lenne, vagy az ebola, pestis jönne. Felkészültek a hónapokig tartó rejtőzködésre. Ez előhívta azt a közösségi orientációt, hogy hordjuk a maszkot, csináljuk a dolgokat, és akkor minden rendben lesz. Majd a sikeres egyéni védekezés előidézett egy prevenciós paradoxont, ami miatt lényegében elkezdték megkérdőjelezni az emberek, hogy van-e ezeknek a lépéseknek egyáltalán értelmük.

Pedig pont amiatt nem ugrottak meg az esetszámok, mert odafigyeltek a védekezésre, például hordták a maszkot.

És láttuk ugyan a nyugat-európai kórházi videókat, de itthon ilyet nem tapasztaltunk. Így az emberek hiába tudják észérvekkel, hogy mi zajlik a világban, ha közben itthon azt látták, hogy beköszöntött a nyár, mindenki ment kirándulni, élte az életét. Ez a társas inger nagyon erősen hat ránk, sokkal erősebben, mint az észérvek. Mindez azt a képet közvetíti, hogy már elmúlt a veszély és mindenki lazulhat. Pedig most, amikor valójában tízszer annyi eset van mint korábban, már nagyon veszélyes ez az ellazulás, hiszen így tényleg eldurvulhat a járvány. Ezen felül kialakult egy karanténfáradtság is az emberekben. Mindent alá kellett rendelni a koronavírus elleni védekezésnek, nyáron viszont jó lett volna szabadon pihenni, utazni. Fáradtak, nem akarnak már a vírusról hallani, sem a maszkhordásról. Valószínűleg ezért nyertek most teret a vírus- és maszkellenes aktivisták.

Tehát létezik egy olyan pszichológiai folyamat, hogy az ember elfárad a karanténban, zavarja a maszk is, és emiatt felépít magában egy logikus érvekkel szembeni tagadást? Mindegy, hogy mi a valóság, csak a kedvemet ne rontsák el, a szabadságomat adják vissza?

Igen, abszolút. Igazából felfoghatjuk úgy az első hullámot, mint egy traumát. Mert annyiból tényleg trauma volt, hogy nagyon sokan elvesztették az állásukat, vagy hirtelen home office-ba kerültek, közben a gyerekkel kellett foglalkozni, felborult az életritmus, nem tehették meg azt, amit korábban igen, még a nagymamát sem lehetett meglátogatni húsvétkor. Ez traumaként égett az emberekbe, és ennek egyik fázisa, hogy letagadják az egészet, már nem akarnak gondolni erre.

A tagadás automatikusan jön, mert az emberek elfáradtak. Ez természetes jelenség.

Kompenzációként pedig már csak azért is el akarnak menni szórakozni, hiszen korábban nem tehették meg, pedig lehet, hogy most ez fogja berobbantani a járványt.

A gyásznak öt, klasszikusnak tekinthető fázisa van: a tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Egy kicsit olyan, mintha most fordítva lenne: az emberek először elfogadták a helyzetet, aztán depressziósak lettek mert otthon ültek, majd alkudozni kezdtek a szabályokkal, utána dühössé váltak, és most már vannak, akik tagadják is a problémát. Mik azok az észérvek, amik hathatnak még ilyenkor?

Igen, valóban ehhez hasonló lehet a mostani traumafeldolgozás. Nyilván megugrik a fertőzési esetszám, ha az emberek pihenni mennek és szabadabban viselkednek, de ez pszichésen is szükséges. Érvelni folyamatosan lehet ugyan, de a maszkviselést alapvetően előírásokkal tudják szigorítani, például gyakrabb ellenőrzésekkel, büntetésekkel, tehát olyan intézkedésekkel, melyek nem sértenek gazdasági érdeket. Viszont az a probléma, hogy nem látjuk az ellenséget, ennek mentén akár Csernobilhoz is hasonlíthatnánk a veszélyt. Mert ez nem olyan, mint egy háború, hogy tudom hol az ellenség, itt úgy kell csinálnom, mintha mindenhol ott lenne a vírus.

Faragó Laura
Harmati András/Alfahír

Tavasszal még sokkolták az embereket a nyugati kórházakból érkező felvételek a lélegeztetőgépekre kötött, haldokló emberekről. Most már ezek sem lennének annyira hatásosak?

Biztos lenne, akit újra sokkolna, de megszólalnának olyanok is, akik szerint manipulált felvételeket mutatnak be. Ami sokat számít, az az, hogy a tekintélyszemélyek mit csinálnak, például az adott ország vezetői hordanak-e maszkot. Az emberek sokszor akkor kezdenek egy problémát komolyan venni, amikor politikusok is beszélnek róla, és a média is kiemelten foglalkozik vele.

Akár itthon, akár külföldön is láthatunk példákat arra, hogy nyilvánosság előtt maszk nélkül jelennek meg vezető politikusok. Mennyire átpolitizálható ez a téma?

A maszkviselés abszolút átpolitizálható, sőt azon belül még akár üzenetközvetítésre is alkalmas, például a színművészetisekkel való szolidaritás a sárga maszkokban jelent meg. Volt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán egy kérdőíves kutatás, melyben több ezer embert kérdeztek meg és azt találták, hogy a jobboldaliak nagyobb arányban követik megkérdőjelezés nélkül a hatóságok utasításait, azonban a baloldali emberek hatóságokkal való együttműködése leginkább úgy váltható ki, ha az intézkedések tudományos érvekkel alátámasztottak, egyetemes emberi értékekre és a másokkal való együttérzésre építenek.

De fontos dolog a tekintélyelvűség is, ami olyan gondolkodási beállítottságot jelent, hogy az emberek szeretnének a tekintélyszemély által elfogadott módon viselkedni. Ilyenkor az egyének különösen fogékonyak arra, hogy mondjuk egy kormánynak a tagjai hogyan viselkednek. Ha egy adott politikus nem veszi fel a maszkot, akkor ott az lesz a norma, és a maszk viselése lesz a lázadás jelképe.

Mennyire fajulhat el egy társadalmon belül az az ellentét, hogy valaki szerint kell maszk, míg más szerint felesleges, és ezért megtagadja a viselését? Hiszen alapvetően nem ízlés vagy világnézet kérdése annak a kockázata, hogy valaki megfertőz-e másokat.

Ha egy individualistább kultúráról beszélünk, ahol az egyén szerint a saját szabadságjogai a közösség érdekei felett állnak, ott ez abszolút polarizálódhat. Az ilyen emberek úgy gondolják, hogy nekik aztán ne mondja meg senki, hogy mit csináljanak, ők nem „birkák”. Ezt az állam részéről szankciókkal lehet szabályozni. Más kérdés, hogy a közösségi médiában tényleg nagyon heves vitákat lehet olvasni erről, de aztán úgy tűnik, hogy végül ezek az emberek is felveszik a maszkot és mind együtt ülnek a buszon.

Régóta nem volt olyan világjárvány, ami ilyen szinten megváltoztatta volna a hétköznapi életünket. A szociálpszichológia mennyire képes vizsgálni a mai eseményeket?

A szociálpszichológia teljesen ráugrott erre a témára, a nemzetközi szakirodalomban is folyamatosan jelennek meg új cikkek. Vizsgálják például az összeesküvés-elméleteket is arról, hogy mi az, ami meghatározza a Coviddal kapcsolatos elméletek befogadását, vagy éppen mitől függ, hogy valaki maszkellenes lesz-e, illetve milyen hatása lehet az elméletek elfogadásának a hatósági intézkedések kapcsán. A külföldi szakirodalomban rendszerint azt lehet találni, hogy aki elhiszi a koronavírusos összeesküvéseket, az kevésbé hord maszkot, nem annyira tartja a távolságot, kevesebbet mos kezet.

Faragó Laura
Harmati András/Alfahír

Mennyire erősítheti az összeesküvés-elméletek erejét, amikor egy tudományos szereplő az oldalukra áll? Magyarországon is van néhány olyan egészségügyben dolgozó ember, aki a maszkok ellen kampányol, igaz, mellette van mondjuk 15 ezer másik orvos, aki szerint meg kifejezetten fontos a védekezés. Mennyire veszélyesek ezek a legitimálások?

Ha így kiáll egy szereplő, az tényleg sokak számára képes legitimálni a véleményüket. De ez azért is érdekes kérdés, mert a tudomány alapvetően úgy működik, hogy a tudósok is vitatkoznak egymással. Az egyiknek például van egy eredménye, majd a másik azt megcáfolja a saját kutatásával. Az emberek többsége viszont nem ilyen körökben mozog, nem látják ennek a dinamikáját és azt gondolják, hogy na, a tudósok sem tudják, mit kell tenni. És ha megnézzük, például mind a WHO-nak, mind az Operatív Törzsnek az volt először az álláspontja, hogy nem kell maszkot hordani. De ez azért volt így, mert akkor még nem tudták, hogy hatékony védekezést jelent-e, vagy sem. Mivel azonban egyre többet tudunk a vírusról, arra változtatták az ajánlásokat, hogy mégis hordjunk maszkot, mert tényleg tudja csökkenteni a fertőződést. A probléma, hogy az emberek között még mindig vannak olyanok akik a régi ajánlásokkal érvelnek, és például azt lobogtatják, hogy Müller Cecíliáék szerint sem kell maszk. Pedig azóta már náluk is változott az ajánlás.

Közrejátszhat a szkeptikus nézőpontnál az, hogy valaki elvesztette a munkáját a korlátozások miatt?

Abszolút. Főleg azok fogékonyak az ilyen jellegű narratívákra, akik elvesztették a munkájukat, és nehéz helyzetbe kerültek. A nemzetközi szakirodalom szerint egyértelmű kapcsolat van a munkahely elvesztése és az összeesküvés-elméletekre való fogékonyság között, mert a kialakult rendszerrel az érintettek rosszul jártak. Az ebből eredő frusztráció kivetülhet akár az egész ügyre is,

az összeesküvés-elméletek mögött így egyfajta rendszerellenesség is megjelenhet.

Ezt a közösségi média tovább torzíthatja a kialakuló véleménybuborékokkal, mert ha valaki mondjuk vírusszkeptikus tartalmakat kezd el követni, onnantól az algoritmusok miatt szinte nem is találkozik többé más véleménnyel. Mindezt súlyosbítja, ha valakinek a Facebook az elsődleges hírforrása. Ezzel mit lehet tenni?

Nemrég jelent meg egy vizsgálat arról, hogy akik főleg a Facebookról tájékozódnak, nagyobb eséllyel hiszik el az összeesküvés-elméleteket. Ez azért van, mert alapból több ilyen hírrel találkoznak, a véleménybuborékok pedig elég ártalmasak ebből a szempontból. Ha én valamelyik beállítódáshoz tartozom, akkor az oda illő tartalmakat fogom lájkolni, és a bennem lévő torzítás miatt nem is érdekel más vélemény. De nem is találkozhatok már vele, mert valóban, az algoritmusok is úgy alakítják a tartalmat, hogy ha kedveltem egy konzervatív oldalt, akkor liberálisat már nem fog nekem feldobni. Így aztán tovább erősödik a véleménybuborék, és kevésbé fog eljutni hozzám az olyan információ, ami megrengetné ezt a képet.

Ha pedig mégis, akkor jön a kognitív disszonancia: éjjel-nappal azt olvasom mindenhol, hogy nekem van igazam, aztán valahol leírják, hogy mégsem. És ezt már képtelen leszek befogadni, inkább hazugságnak tartom.

Erről pont csináltam egy kutatást Kende Annával és Krekó Péterrel. Azt vizsgáltuk, hogy hogyan észleljük a világnézetünkkel megegyező, vagy annak ellentmondó álhíreket. Arra az eredményre jutottunk, hogy mind a konzervatívok, mind a liberálisok simán be tudnak dőlni az olyan álhíreknek, ami az ő világnézetüket erősíti. Ezzel ellentétben az olyan álhírt, ami a másik félnek kedvezett, inkább elutasították. Minden oldal érzékeny erre.

Térjünk vissza kicsit az összeesküvés-elméletekre. Ezeknek általában az az alapjuk, hogy valakinek, valahol a háttérben haszna van a mi problémánkból, legyen ez egy háttérhatalom vagy a saját kormányunk. De a koronavírus esetében az egész világ érintett, minden gazdaság gyengült, az összes kormány kihívásokkal szembesült. Akkor most ki áll a háttérben, ki a bűnös?

Most nagyon népszerű összeesküvés-elmélet, hogy a kínaiak konspirálnak a vírussal, de nem csak ez jelenik meg, hanem a megfélemlítés vádja is: sokan írják a közösségi médiában, hogy csak megijesztik a „birkákat”, pedig semmi értelme az egésznek. De odáig már senki nem jut el, hogy ez kinek az eszköze és kinek az érdekét szolgálja, kinek van ebből előnye.

Tegyük fel, hogy nem Kína engedte el szándékosan a vírust, hanem az egész csak kitaláció, és tényleg birkák vagyunk. A lokális korlátozásokat akkor is az adott ország kormánya hozza meg, és ha nem akarná, nyilván nem tenné. Tehát akkor az adott kormány saját magával, a saját gazdaságával akar kiszúrni?

Szerintem ez a helyzet senkinek nem járhat előnyökkel, a kormányoknak sem. Mégis vannak, akik azt mondják, hogy most direkt megfélemlítik az embereket. Persze általános, hogy a kormányt sokan hibáztatják, de közben nem indokolják meg, hogy miért. Nyilvánvaló, hogy nekik sincs egyszerű dolguk, hiszen azt kell megoldani, hogy a vírus se harapózzon el, és az ország se menjen csődbe.

Érthető, hogy az emberek szeretnék visszakapni az életüket, türelmetlenül várják a vakcinát, hogy végre minden visszaállhasson a régi kerékvágásba. De ugye mint mondtam, azért nem sokan mennek túl a közösségi médiában alkotott véleményükön, a valóságban hála Istennek nem jelenik meg ennyire a maszktagadás.

Én a maszkviselés pártján vagyok, mert úgy gondolom, veszíteni nem tudunk vele még akkor sem, ha aztán tényleg kiderül, hogy felesleges volt. Nem akkora áldozat felvenni egy maszkot, mint amekkora áldozat az, hogy nem hordtuk és ebből lett a baj. Ez egyszerű mérlegelés kérdése.

Hosszú távon tanulhat ebből a társadalom?

Abból is sokat tanulhatunk most, hogy az egyén érdekét helyezzük előtérbe, vagy a közösségét. Hiába fontosak a saját érdekeink, van, amikor a közösségé, aminek mi is tagjai vagyunk, fontosabbá válik. Mert ha most mindannyian maszkot hordunk, lehet, hogy emiatt valaki pont az én nagyszüleimet nem fogja megfertőzni. Tehát valahol ránk is visszahat, ha a közösség érdekében teszünk jót.

Nem annyira rossz dolog az, ha az emberek konform módon viselkednek ilyen helyzetekben.