Orbán Viktor szerint nem a fertőzöttek száma a fontos, hanem a halálozásoké

Orbán Viktor szerint nem a fertőzöttek száma a fontos, hanem a halálozásoké

Az M1-nek adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus és a védekezés kapcsán. Elmondta, hogy lesz még sokkal magasabb is a fertőzöttek száma, de ez nem számít, ugyanis újfajta védekezésre álltunk át, ami a halálozások számát tartja alacsonyan, vagyis minden a legnagyobb rendben van.

A miniszterelnök úr kiemelte, hogy a második hullámra teljes mértékben sikerült felkészíteni a kórházakat és az egészségügyi eszközöket gyártó intézményeket.

Minden korlátozás a konzultáció figyelembevételével valósul meg

Természetesen előkerült a nemzeti konzultáció is, amit 1,8 millióan küldtek vissza, így ennek eredményei hozzájárulnak egy olyan védekezés kialakításához, ami a magyar emberek véleménye alapján lesz kidolgozva. Hozzátette, hazánk népe szeretné, hogy a járvány ne bénítsa meg az életünket újabb bezárásokkal és leállásokkal.

A járvány ellen "van olyan haditerv, ami működőképesen tartja Magyarországot", de ehhez az kell, hogy hordjuk a maszkot, tartsuk a távolságot, ahol kell, ne látogassuk a kórházban a hozzátartozóinkat.

Később sem fogják bezáratni az iskolákat

Szó esett az iskolakezdésről is, szerinte nem kell bezárni az iskolákat, mert nagy meglepetést nem okozva a szülők és a gyerekek sem akarják. A későbbiekben sem tervezi a kormány az iskolák bezárását.

Jelenleg az alábbi javaslatok vannak a kormány előtt a szigorításokkal kapcsolatban:

  • legyen-e 23 óra után zárlat a szórakozóhelyeken? (Nincs döntés.)
  • Milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést? (Szankciókat hoztak.)
  • Bemehetnek-e a szülők az iskolába? (Már megtiltották.)
  • Lehet-e látogatni a kórházban fekvőket? (Már megtiltották.)
  • Mérjük-e a gyerekek testhőmérsékletét az iskolába való belépéskor? (Igen, október 1-től ez kötelező lesz és végre is fogják tudni hajtani.)

 A járvány kapcsán több mint tízezer ágy áll koronavírus-betegek rendelkezésére, van elég orvos és egészségügyi eszköz is.

Csak a budapesti turizmusban van gond

Egyedül a budapesti turizmusban lát nagy problémákat Orbán, ugyanis ez teljes egészében a külföldiekre épült, ez az üzleti modell viszont nem tartható fenn jövőre sem. Jóslata szerint még 2021-ben sem lesz jobb a helyzet ebben a szektorban. A beruházások és a fejlesztések viszont fel tudják szívni a felszabaduló munkaerőt, vagyis lesz elég munkahely.

A miniszterelnök a családok életszínvonaláról sem feledkezett meg, így lesz családügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter, Novák Katalin képében, akinek hatáskörét megnövelik. 

"Felállt egy járványügyi egyeztetési iroda lengyel vezetéssel, a V4-ekkel jó kapcsolat van, velük hasonlóan védekezünk, őket mindig külön csoportként kezelem más ügyekben is" - tette hozzá a védekezéssel kapcsolatos kapcsolattartásról más országok esetében.

Nagy ország, nagy arc

A miniszter nem finomkodott, amikor arról kérdezték, mit gondol, hogy például Németországból folyamatos kritikákkal illetik hazánk védekezését. A válasz: "nagy ország, nagy arc". Vagyis szeretik azt hinni, hogy mindent jobban tudnak, a demokráciát is. Ezt derűsen kell fogadni Orbán szerint.

Majd hozzátette, hogy "mi nem kötelezzük el magunkat a nyitott határok és a vegyes világ, idegen emberekkel való együttélés mellett, mi nem akarjuk ezt itt Közép-Európában. Ezért más a világ Németországban és Magyarországon. Ez hosszú távon így lesz, de legyen is, mert mi keresztény magyar civilizáció akarunk maradni. Örülönk minden idegennek, akit meghallgathatunk, de az ország jellegét meg fogjuk tartani, és az ország gazdája mi maradunk, nem fogunk migránsbarát útvonalat követni a következő évtizedekben. Ám ettől a mi életünk is lehet jó, a gazdaságunk teljesíthet jól".

A miniszterelnök megígérte, hogy nem lesznek hirtelen irányváltások, de a kormányzati haditervet végig kell vinni, ez a siker titka. A kulcs a a higgadt, nyugodt kormányzati politika.