Néhány éven belül kétszer annyi pedagógus megy nyugdíjba, mint ahányan ezt a szakmát választják

Néhány éven belül kétszer annyi pedagógus megy nyugdíjba, mint ahányan ezt a szakmát választják

Magyarország jövője és versenyképessége az oktatás minőségén múlik, ennek kulcsszereplői pedig a pedagógusok, akik ha elhivatottan és jól felkészülten végzik a munkájukat - amit az állam is megbecsül anyagilag -, akkor egy ország csodákra képes - mondta Ander Balázs, a Jobbik alelnöke a pedagógushiány kapcsán tartott sajtótájékoztatóján.

Hamarosan elfogyhatnak a tanárok

Szerinte a pedagógustársadalmunk elöregedett, hiszen az elmúlt 20 év alatt egyharmadára csökkent a pályakezdő (30 évesnél fiatalabb) tanítók száma, ami jelenleg alig haladja meg az öt százalékot. A középiskolákban ez a mutató még rosszabb a 3,5 százalékkal. Mindez azt is előre vetíti, hogy néhány éven belül kétszer annyian fognak nyugdíjba vonulni a pedagógusok közül, mint ahányan ezt a szakmát választják.

Vészesen öregszik a szakma, kritikus tanárhiány jöhet

Az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) legfrissebb tanulmánya szerint egyre jobban érinti az elöregedés a tanári pályát. A közoktatás indikátorrendszere címmel kiadott tanulmány alapján országosan megfigyelhető a tanári pálya elöregedése. Az adatok szerint az 50-59 éves tanárok aránya 27-ről 35 százalékra nőtt, a 60 évesnél idősebb pedagógusoké pedig 2-ről 9 százalékra.

A Jobbik ennek kapcsán nyújtott most be egy határozati javaslatot, amiben arra kérik a kormányt, hogy dolgozzanak ki egy cselekvési tervet a pedagógushiány kezelésére. Ennek egyik fő eleme a bérek megemelése kellene, hogy legyen, ugyanis a magyar pedagógus bérek az átlag diplomás béreknek csupán a 60 százalékát teszik ki, így nem csoda a pályaelhagyók számának növekedése - tette hozzá az alelnök.

A pedagógusoknak már csak a hivatástudatuk maradt

A pedagógusi szakmából tucatszakmát kreált a kormány, aki az alacsony bérekkel kihasználja a pedagógusok egyetlen kapaszkodóját, ami még a pályán tartja őket: a hivatástudatukat - tette hozzá Mészáros Luca szakpolitikus, volt óvodapedagógus. A kormánynak sürgősen rendeznie kell a tanárok bérét, élhető munkakörülményeket kell teremteniük, miközben a pedagógusok adminisztratív feladatait is csökkenteni kellene, arról nem is beszélve, hogy a nekik járó megbecsülést végre kapják meg a pályán dolgozók.