Gyöngyösi Borsodról: ez a választás nem egy nyugati demokráciában történt

Gyöngyösi Borsodról: ez a választás nem egy nyugati demokráciában történt

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese is kommentálta a hétvégén Borsodban tartott időközi választást Facebook-oldalán.

Az ellenzék ott van a pályán: Tény, hogy mindig jobb nyerni, mint kikapni. Tény, hogy a választás első helyezettje szerez mandátumot, a második pedig nem. De ha - valószínűleg a politika iránti érdeklődésünknél fogva - kicsit mélyebben szeretnénk a folyamatok mögé látni, akkor a tegnapi választás tanulsága levonható.

- írta Gyöngyösi, majd kitért rá, hogy 2018-ban húsz százalék különbséggel nyert a Fidesz a második helyezett előtt, most pedig egy nyílt végű küzdelmet láttunk, ahol öt százalékkal maradt csak le az ellenzék. Egy ilyen eredménnyel egy nagyobb részvételi arányú, országos választáson pedig, ahol a kormányváltás a tét, el lehet söpörni a Fideszt.

Jakab Péter: "Krumplikirály van Magyarországon, és ma koronázták meg"

Jakab Péter, a Jobbik elnöke Bíró Lászlót követően szintén a köszönetét fejezte ki először, hozzátéve: "Kicsit lehettek volna többen is..." Az ellenzék Borsod 6-os országgyűlési képviselőjelöltje, Bíró László vasárnap este, a hivatalos eredmények után tartott sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a választóknak, és gratulált a fideszes Koncz Zsófia sikeréhez.

A Fidesz mindent bevetett és be is fog vetni: Igen, nyílt kimenetelű meccset játszottunk és szoros eredményt értünk el, ami akkor is megsüvegelendő volna, ha ez a választás egy hagyományos nyugati demokráciában történt volna. Csakhogy ez a választás nem egy nyugati demokráciában történt, hanem Lukasenka barátjának országában

- vonta le a tanulságot a borsodi kampányok kapcsán, ahol a csalás gyanúja ismét felmerült. A kormánypárt adminisztratív eszközökkel beavatkozott a választás menetébe, pontosan úgy, ahogy Belaruszban, meg ázsiai diktatúrákban szokás. Ennek dacára az ellenzéki pártok felvették a kesztyűt és kiálltak küzdeni úgy, hogy a közmédia végig elfogult volt, folyamatos rágalomhadjárattal kellett megküzdeniük, az anyagi forrásaik a töredékét tették ki a kormánypárténak és végig tiszta módszerekkel játszottak - emelte ki a politikus.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az öt százalékos fideszes győzelemhez az is kellett, hogy a Jobbikot lehúzzák a szavazólapról, kellett legalább ötször annyi kampányköltség, kellett a közmédia és bizony kellett a szavazatvásárlás, a krumpli és a buszoztatás.

Gyöngyösi pozitívan áll 2022-höz, de az ellenzéki összefogásnak készülnie kell rá, hogy a kormánypárt ennél is keményebb eszközökkel próbálja majd megtartani a kormányzást:

A mostani akadályokat az ellenzéki összefogás jól vette, de jól kell, hogy vegyük azt is, ami előttünk áll. Ne legyen kétségünk, a Fideszben is észrevették, hogy ott vagyunk a pályán és a legdurvább diktatórikus módszerektől sem fognak visszariadni, hogy levegyenek onnan.