Szijjártó beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba

Szijjártó beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen.

Szijjártó Péter felidézte, Barack Obama elnöksége alatt Joe Biden alelnökként nyolc évig sokat foglalkozott közép-európai kérdésekkel, most pedig a demokraták elnökjelöltje a néhány hét múlva sorra kerülő amerikai választáson. Hangsúlyozta, a demokraták hivatali ideje alatt a közép-európai országok kioktatása, folyamatos támadása zajlott amerikai részről.

"Mi magyarok a saját bőrünkön éreztük mindezt" - fogalmazott a tárcavezető, majd példaként említette a magyar alaptörvény elfogadását kísérő támadásokat, valamint azt is, hogy az

"amerikai nagykövetség vezetői milyen önfeledt örömmel vettek részt azokon a budapesti tüntetéseken, amelyeket az ellenzék a kormánnyal szemben rendezett".

Emellett emlékezni kell azokra a politikailag rendkívül elfogult véleményekre is, melyeket a magyar ellenzék támogatása és a magyar kormány támadása érdekében hoztak nyilvánosságra - tette hozzá.

Szijjártó Péter felidézte, Joe Biden ebben az időszakban nagyon sokat foglalkozott Ukrajnával, "volt egy olyan időszaka az alelnöki periódusának, amikor kis túlzással többet járt Ukrajnába, mint a Washingtonon kívüli vidéki Amerikába".

"Ez volt az az időszak, amikor a fia, hogyhogy nem az egyik fő ukrajnai energetikai vállalat egyik igazgatói pozícióját töltötte be"

- mondta, aláhúzva, ebben az időszakban rendkívül korrupciógyanús ügyek történtek az ukrán energetikai szektorban.

Biden ukrajnai ügyeiről az akkor elérhető információk alapján itt írtunk részletesen. A történet végül odáig fajult, hogy Trump ellen impeachmentet indítottak a demokraták, a vádiratról ebben a cikkben számoltunk be. Egy telefonbeszélgetés leirata szerint Trump arról beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy fel kellene újítani a Biden fiával kapcsolatos ügyekről szóló nyomozásokat Ukrajnában. A demokraták szerint Trump ehhez kötötte egy akkor már jóváhagyott 400 millió dolláros hadisegély folyósítását a kijevi kormánynak.

Hangsúlyozta, most Joe Biden újra szájára vette Közép-Európát és egy kampányeseményen teljesen igaztalan és méltatlan vádakkal illete Magyarországot és Lengyelországot. Szijjártó Péter szerint jó lenne, ha Joe Biden mielőtt újra Közép-Európával kezdene foglalkozni, megválaszolná, hogy a fia milyen szerepet játszott azokban a korrupciógyanús ügyekben, melyek az ukrajnai energetikai szektorban végbementek.

A miniszter elmondta, arra is választ várnak, Joe Biden milyen módon vetette latba politikai befolyását a fia és a fia által vezetett vállalat nyereségessége érdekében; miért helyezett nyomást az ukrán kormányra és államra, hogy menesszék az ukrán főügyészt, milyen köze volt ennek a menesztésnek ahhoz, hogy teljesen elültek a Joe Biden fiának energetikai üzleteihez kötődő nyomozások.

(MTI)