A középkor óta az európai kultúránk alappillérét képezi az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia, ami most többek között hazánkban is veszélybe került. Erre jutott az Európa Tanácsnak készített jelentésében Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja, egyetemi docens. A politikussal beszélgettünk arról, hogy a felsőoktatást egyre inkább gazdasági gondolkodás mentén alakítják át, hogy a tudományos fejlődés érdekében nemcsak az oktatók bérét, de a kutatásra szánt összegeket is mielőbb emelni kellene hazánkban, máskülönben jócskán lemaradhatunk a fejlődő országoktól. Míg az SZFE kapcsán kitértünk az általa javasolt kompromisszumos megoldására, annak nehézségeire, az oktatók és a hallgatók szerepkörére, melybe egy normálisan működő polgári demokráciában nem kényszeríthették volna bele őket. Interjú.
A napokban egy jelentést fog bemutatni az Európa Tanácsnak. Pontosan minek az apropóján készült ez?
Az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát veszélyeztető tendenciákról szól a jelentés, ami 47 tagállam számára készült, és amit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése fog hamarosan jóváhagyni. Ennek elkészülte nagyon hosszú folyamat volt, még 2018. júniusában neveztek ki jelentéstevőnek. Ez azt jelenti, hogy az Európa Tanács és a tagállamok szakértőivel, valamint az adott tagállamokba látogatva az ottani szereplőkkel tárgyalásokat folytattam. Beszéltem például a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, de jártam a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia elnökénél is. Ez egy bonyolult és sok aspektust felölelő jelentés, melynek egyik része általános, akár úgy is fogalmazhatok: globális tendenciákat mutat meg. Remek példa erre, hogy egyre inkább látszik, a felsőoktatást gazdasági gondolkodás mentén alakítják át. Vagyis mely képzés mennyi hasznot hoz, hogyan lehet ezeket gazdaságosan működtetni. Az egész világon, a kis létszámú szakokat, amik nem hasznosíthatóak azonnal gazdasági szempontból, folyamatosan szorítják vissza. Konkrét példával élve, az ukrán szakirányt Magyarországon, aminek évente kettő hallgatója van, és amelyhez legalább három docens kell, hogyan lehet gazdaságosan fenntartani. Ugyanakkor ha megszüntetjük, akkor a kárpátaljai magyarság számára nagyon kártékony diplomáciai lépések következnek be Ukrán oldalról. Ezeket a szakokat az államnak nemzetstratégiai szempontból kell kiemelten támogatnia, ezért nem lehet csakis gazdasági szempontokat érvényesíteni az esetükben.
Magyarország milyen képet fest a jelentésben? Hazánkkal kapcsolatban konkrét példák is megjelennek benne?
Ez a jelentés megnevez néhány államot, többek között hazánkat is, mint olyan országot ahol kiemelkedően veszélyeztetik az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát. Szerepel a jelentésemben a CEU helyzete is, aminek a külföldi diplomát adó képzéseit ellehetetlenítették az országban. Itt fontos ezt a különbségtételt megtenni: nem arról volt szó, hogy az egyetemet üldözték el hazánkból, hanem a nem magyar diplomát adó képzéseket lehetetlenítették el azzal a törvénnyel, amiről nemrég az Európai Bizottság megállapította: ellentmond az európai uniós jogszabályoknak. De szerepel benne az MTA kutatóhálózatának kiszervezése, Románia, ahol az ottani magyar nemzeti közösség felsőoktatása került veszélybe, illetve Azerbajdzsán is. Ami a legfontosabb a jelentéssel kapcsolatban, hogy az akadémiai szabadság index szerint ezek az országok látványosan lemaradtak a többi EU-országhoz képest.
A jelentésben milyen változásokat említ, ami mindenképpen szükséges lenne hazánk felsőoktatását illetően?
Feltétlenül kellene a felsőoktatásban lévő oktatók bérezését és a tudományos kutatásra szóló összegeket emelni. Az egyetemeken nagyon kevés a kutatásra felhasználható forrás, mert a gazdálkodásuk nagy részben úgy néz ki, hogy csak a bérekre jut pénz, emellett a minisztériumok is éppen annyi támogatást biztosítanak az intézményeknek, amik a fizetéseket fedezik. Itt érdemes megjegyezni, hogy az alapítványi átalakítások kapcsán hangoztatott érvelés, miszerint akkor van mód magasabb béreket fizetni, vagy a gazdaság szereplőitől pénzt bevonni, ha nem állami fenntartású az intézmény, hanem alapítványi formában működik, hamis beállítás. Az alapítványi forma nem ördögtől való, a kérdés az, hogy az egyetemi polgárok által megválasztott vezetők és szenátusaik milyen jogkörökkel rendelkeznek. Ez történik most az SZFE kapcsán is, sőt a Corvinus esetében is ezt láthattuk, ahol szintén az új rektort és szervezeti-működési szabályzatot a szenátus megkérdezése nélkül hagyta jóvá a kuratórium. Ez az, ami veszélyezteti az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát, holott ez a középkor óta egy olyan érték, ami az európai kultúránk alappillére. Az egyetemi világ szabadsága azért fontos, mert a tudományos fejlődéshez biztosítani kell a korlátok nélküli gondolkodás lehetőségét.
Mi történik, ha ez a "korlátok nélküli gondolkodás" nem valósul meg?
A XXI. században a tudás és az információ a legfontosabb tőkénk, ha mi kimaradunk abból a fejlődésből, mely a világ fejlettebb részére jellemző, miközben új kihívások elé kell néznünk, akkor ezekre nem tudunk hatékony választ adni. Kell, hogy mögöttes tudással rendelkezzünk és bekapcsolódjunk ennek az új XXI. századi világnak a tudásába. Enélkül csak másodrangú polgárai leszünk a világnak, csak összeszerelő üzem, amit a Fidesz eddigi gazdaságpolitikája is erőltet, miközben kimaradunk a fejlődésből, amit az új lehetőségek jelentenek.
Az SZFE kapcsán egy kompromisszumos megoldáson alapuló javaslatot is kidolgozott. Eszerint az SZFE oktatói és hallgatói, valamint a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium is külön kart alakítana egy három éves átmeneti időszakra, ami a békés egymás mellett élés jegyében telne. Ez idő alatt pedig kialakulhatna a két fél között a konszenzus. Nincs ebben egyfajta ellentmondás? Hiszen egyrészt nem lehet, hogy ez csak elodázza a problémát, nincs rá garancia, hogy három év elteltével megállapodnak a felek. Másfelől, ha meg is állapodnak, az azt is jelenthetné, hogy az egyetemi autonómia sérül, hiszen az intézmény oktatói és diákjai bizonyos mértékben fejet hajtanának a kuratóriumnak.
Nem azt gondolom, hogy három év elteltével feloldódik a két fél között húzódó ellentét. Egy egyetemi struktúrában a két kar a továbbiakban is fennállhatna majd. Amiben én bízom, hogy ez idő alatt az oktatók és a hallgatók kommunikálnak egymással és rájönnek, hogy nem feltétlenül annyira távol eső koncepciók alapján dolgoznak. Az én megoldási javaslatomban a hallgatók követeléseit is teljesíteni kell arra vonatkozóan, hogy a szenátus jogait visszaadják, illetve az egyetemi polgárok által választott vezetők bekerüljenek a kuratóriumra, amit minden egyetem esetében javasoltam is egy törvénymódosítás formájában. A jelenlegi helyzetet hosszabb távon mindenképpen fel kellene oldani, az oktatást mielőbb meg kellene kezdeni, jelenleg az látszik az új kancelláron, hogy ők az erőszakos fellépést fogják továbbra is erőltetni, aminek nem lesz jó vége. A javaslatom hetekkel korábban ennek elkerülése miatt jött létre.
A Kaposvári Egyetemet nézve, ahol szintén két képzés fut a kialakult patthelyzetet követően, jól látszik, hogy a diákok inkább választják az eredeti képzést, mert az presztízs értékű. Az SZFE kapcsán is valószínűsíthető, hogy a felvételizők többsége a "régi" kart választanák az újjal szemben. Ez nem okozna problémát a konszenzus kialakításában?
Ez egy visszajelzés lenne a társadalom szempontjából az új vezetés számára. Végső soron a hallgató dönti el a jelentkezésével, hogy ő milyen oktatásban szeretne részt venni. Ilyen esetben a másik kar vezetőségének le kell vonnia ebből a konzekvenciát.
Kapott visszajelzést valamelyik féltől a javaslatát illetően?
Nem érkezett rá reakció, pedig a feleknek ezt a javaslatot elküldtem. A korábbi egyetemi vezetéssel is egyeztettem, egészen pontosan ők kerestek meg engem, mivel látták, hogy én nem csak politikai síkon, hanem mint volt egyetemi vezető közelítem meg a történéseket. Az ajánlatom továbbra is áll, hogy amennyiben kívánják én szívesen közvetítek a két fél között.
De jelenleg az látszik, hogy egyik fórum sem működik megfelelően: sem a rektori konferencia - ahova csak mellékesen említem meg, kineveztek egy kézilabdaedzőt a társelnökének -, sem pedig az egyetemi világ nem tud a helyzettel mit kezdeni. Az egyetemi vezetők bele vannak kényszerítve egy olyan helyzetbe, ami nem tartozik a szerepkörükhöz. Egy rektor, ha szabad így mondani nem forradalmár típus. Egy normálisan működő polgári demokráciában pedig nem is a hallgatók feladata az egyetemfoglalás. Egy ilyen szituációban ez nyilvánvalóan legitim eszköz főleg akkor, amikor ez a fajta berendezkedés mind a felsőoktatási törvényeknek, mind pedig az alkotmánynak ellentmond.