Orbán: Amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság

Merkel és Orbán
Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor a német Die Zeitnek adott interjút, a hvg.hu szemléje szerint ebben elmondta, hogy nem ő okozta a mostani felfordulást az unióban, hanem a német elnökség, amely az Európai Parlament követelésére összekapcsolta a két pénzügyi csomagot, valamint a jogállamiságot, pedig nem erről állapodtak meg a nyári csúcstalálkozón. 

A magyar kormányfő idézett egy videokonferenciát is, ahol azt mondta a német kancellárnak, hogy

Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő.

Orbán szerint ők csak a fennálló helyzetet védelmezik, Merkelék viszont robognak, hogy lelökjék a pályáról az álló magyar szerelvényt.

De a németek olyan helyzetben vannak, hogy ha tesznek valamit, akkor az olyan, mintha atombombájuk lenne, a magyarok viszont maximum csak pár kézigránátot tudnak felmutatni.

Azt is elmondta, hogy ettől még van mód arra, hogy sürgős anyagi segítséget kapjanak a rászoruló országok, de egyelőre nem szabad döntést hozni a jogállami mechanizmusról, erről a legmagasabb szinten kell folytatni a vitát, akár hónapokig. A mostani folyamatot az alapszerződés fű alatti megváltoztatásának látja, miközben nincs meg hozzá a jogállamiság fogalmának pontos meghatározása, érvényes kritériumokkal, viszont a bizonytalan feltételeket rá akarják kényszeríteni az országra, ezért mondta, ha így megy, lassan új Szovjetunió lesz az unióból.

Von der Leyen és Weber fideszes kommunikációs trükkel szúrt vissza Orbánnak

„Ha jogtalanságot gyanít, tegyen feljelentést!" - hangoztatják úton útfélen fideszes politikusok, amikor az ellenzék egy-egy korrupciógyanús ügyre irányítja a figyelmet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hasonló szófordulattal állt elő, mikor szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén a pénzügyi jogállami mechanizmusról és az ennek kapcsán belengetett magyar és lengyel vétóról beszélt.

Orbán szerint minden rendben van a magyar demokráciával, ezért le kellene állítani a hetes cikkelyes eljárást. Azt az álláspontját is megismételte, hogy az uniós támogatás nem ajándék, hanem kompenzáció a nyugati befektetők által kivitt profitért, és az egyenlőbb versenyfeltételek megteremtését szolgálja. Szerinte a nemzetek jelentik az EU alapját, nem az intézménynek, de részben sem kívánja visszaszerezni az uniónak átadott szuverenitást, az soha nem jutott eszébe, hogy ki kellene lépni. 

Politikai pályája során számára a jogállam nem program, hanem maga az élet, az azonban nem jó, hogy a nyugat a menekültválság hatására átment mohó kaszinókapitalizmusba, Magyarország szociális piacgazdaságot szorgalmaz, környezettudatos felelősséggel. Az ország történelme azt mondatja vele, hogy tartani kell a muzulmán inváziótól, a multikulturális berendezkedés a magyar társadalom önfeladását jelentené, a keresztény-zsidó gyökerek védelme a fennmaradást szolgálja, ettől még jók a kapcsolatok a muszlim államokkal.

Azt is kifejtette, hogy a népeknek maguknak kell kitalálniuk, hogy milyen demokráciát akarnak és a kultúrát miként tudják összekötni a demokráciával, máskülönben primitív amerikai demokráciaexportnál tartunk. Sajnálattal látja, hogy nyugaton a konzervatívok egyre inkább beállnak a baloldali fősodorba.

Az itthoni ügyek kapcsán tagadta, hogy erőből lépne fel, legyen szó az SZFE-ről, a Klubrádióról, a melegekről vagy a tankönyvreformról. A sajtóban nincs korlátozás, a média szabad, és nincs kormánypárti sajtófölény, ennek bizonyítéka az RTL Klub, egy sor kritikus online oldal, valamint a HVG és a Magyar Narancs. Az Országgyűlés is szóba került, hogy miket vágnak ott a fejéhez, a diktatúrát és a korrupciót is beleértve, ezt már egészen kocsmai szintnek tartja.

Soros Györgyöt az ország ellenségének látja, és nincs szó semmiféle antiszemitizmusról. Azt elismerte, hogy a milliárdosnak komoly érdemei vannak a szocializmus megdöntésében, de 2015 vízválasztó volt, mert az üzletember meg akarta mondani, hogy mit csináljon a kormány.

Orbán végül elmesélte, hogy azt tanácsolta Merkelnek, maradjon, mert távoztával Európa nagy gondok elé néz, de nem tudta meggyőzni a kancellárt. A saját politikai jövőjéről úgy fogalmazott, ha a választók is akarják, akkor még sokáig vállalna szerepet a közéletben, akár 80 éves koráig, botra támaszkodva is bebotorkálna a Parlamentbe.