Már a szomszédban, Ausztriában is megjelent a gyorsan terjedő vírustörzs

Már a szomszédban, Ausztriában is megjelent a gyorsan terjedő vírustörzs

Ausztriában is megtalálták a koronavírusnak azt a gyorsabban terjedő törzsét, amelyet először Nagy-Britanniában mutattak ki – közölte hétfőn Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter.

A sajtótájékoztatóról beszámoló ORF azt írta a honlapján, hogy

a B.1.1.1.7-mutációt elsőként egy 12 éves lánytól vett mintában találták meg, aki az Egyesült Királyságból tért haza az édesanyjával és a lánytestvérével.

Mindhárman karanténba vonultak, de a másik két családtagnak negatív lett a tesztje. Három nappal később aztán egy férfinél, illetve egy 9 és 10 éves szlovák testvérpárnál mutatták ki a vírustörzset. Mindannyiukat a schwechati reptéren tesztelték.

A sajtótájékoztatón azt is közölték, hogy eddig egy osztrák mintában mutatták ki a „brit” variánshoz hasonlóan gyorsan terjedő, Dél-Afrikában izolált mutációt egy 30 éves nőnél, akinél jelentkeztek a tünetek, de 18 napig házi karanténban volt. Az osztrák illetékesek szerint az érintettek egyik mutációval sem fertőztek meg másokat.

(24.hu)