Nagykőrösön a kormány egyértelműen magára hagyta a lakosságot, helyette a civil szerveződések állták a sarat a vírus elleni védekezésben

Nagykőrösön a kormány egyértelműen magára hagyta a lakosságot, helyette a civil szerveződések állták a sarat a vírus elleni védekezésben

Más településekhez hasonlóan Nagykőrösön is rosszul indult a tavalyi év: miután a Fidesz 2019-ben országos szinten vereséget szenvedett a helyi választásokon, az évközi támogatásokkal igyekezett irányítani a kivéreztetett önkormányzatokat, többek között a pest megyei várost is, így a költségvetés bevételi oldala nem növekedett, csak a kiadásoké. a Jobbik Dél-Pest megyei regionális igazgatója, Zágráb Nándor szerint bár a koronavírus-járvány okozta gazdasági kiesés a térséget sem kímélte, Nagykőrösön a 2020. elején elkezdődött intézményátszervezés még nem volt köthető a pandémiához, de mind a szociális, mind a kulturális területen gazdasági centralizációt eredményezett.

Mindez azt is jelentette, hogy a változtatás lehetőséget adott a politikai tisztogatásra: például egy Jobbik szimpatizánsnak felmondtak, aki végül részben az ő segítségükkel anyagi és erkölcsi elégtételt tudott venni - emlékezett vissza a politikus. A koronavírus-járvány hatására a városi rendezvények és sportesemények is elmaradtak.

A sportegyesületektől megvonták a támogatások jelentős részét, csak azokhoz nem nyúltak hozzá, ahol fideszes politikusok is érdekeltek voltak. Ahogy azt országosan megszoktuk az igazságosság látszatára sem ügyeltek. A gépjárműadó 40 százalékának elvétele miatt 66 millió forint veszteség érte a várost, ennek hatását ott lehet tetten érni, hogy sem a lakosság, sem a vállalkozók nem részesültek érdemi segítségben. 

- összegezte Zágráb a múlt évet, aki szerint Nagykőrös helyzete még így is a szerencsésebb városok közé sorolható, mivel a kormány által elengedett iparűzési adó megvonása nem érinti a települést, köszönhetően a 25 ezer fő alatti lélekszámnak. A választókörzet 10 települése közül csak Cegléd került ebből a szempontból nehéz helyzetbe. A kedvezmény a kis és közép vállalkozásokat érinti, vagyis azokat a céget amelyek 250 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkeznek és az árbevételük nem éri el a 18 milliárd forintot. A kormány egyedi elbírálás alapján dönt a kiesett helyi adóbevétel visszatérítéséről. Ez azért is aggályos, mert a Fidesznél megszokott gyakorlat, hogy a pártpolitikai szempontokat is belekalkulálja a támogatásokba. Miután Cegléden ellenzéki polgármester és fideszes többségű önkormányzat működik, ezért többesélyes a döntés kimenetele.

Magyar Önkormányzatok Szövetsége: városaink kifosztása nem kormányzás

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöksége Facebook-bejegyzésben osztotta meg állásfoglalását, ahogy fogalmaztak: A kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé.

Amivel viszont a választókerület minden településének számolnia kell, az az iparűzési adóbevétel piaci oldalról való visszaesése. A kibontakozó gazdasági válság keretében a vállalkozások teljesítménye rendkívüli mértékben romlott, ami a helyi adóbevételek jelentős csökkenéséhez fog vezetni. Itt köszön vissza az, hogy a kormány az európai gyakorlattól eltérően érdemben nem támogatta a szorult helyzetbe került vállalkozásokat.

- hangsúlyozta a jobbikos politikus és emlékeztetett rá, hogy a jövő évi költségvetés függvényében fog eldőlni, hogy a város 2021-ben el tudja-e látni minimális szinten a jogszabályban előírt, kötelező feladatait. Zágráb előre tekintve leginkább a most kibontakozó szociális válságot látja aggasztónak. A munkahelyek elvesztése, a nyugdíjak elértéktelenedése olyan helyzetet teremthet, amelyre tervet kellene készítenie a városi vezetésnek. Ehhez viszont első körben látni kellene a kormányzati erőforrásokat. Nem véletlen, hogy az Európai Unió 80 százalékkal több pénzügyi lehetőséget biztosít, mint ahogy ez egy normál esetben indokolt volna. Hasonló logikát követve, ugyanezt kellene tennie a kormányzatnak az önkormányzatokkal kapcsolatban is. Legalább ugyanekkora pénzügyi többletet kellene biztosítani a részükre, mivel ők tudják, hogy „hol szorít a cipő”. Ehelyett ennek pont az ellenkezőjét láthatjuk. Pedig az önkormányzatok kifosztása a lakosság önrendelkezési jogainak szűkítését jelenti - hangsúlyozta a megyei regionális igazgató.

A fideszes városok milliárdokat kaptak, miután a kormány a felére csökkentette az iparűzési adót

Fejenként 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg - olvasható a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben, számolt be róla a 24.hu. Nem lesz nehéz kitalálni mi a közös pont a fent említett városokban: mindegyik Fidesz vezetőséggel rendelkezik, ebben a kategóriában egyetlen olyan város sincs, melyet ellenzék irányítana.

Ez a fajta bizonytalanság a városvezetés részéről a járvány ideje alatt is tetten érhető volt. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a kormány és az önkormányzatok között nem volt összehangolt tevékenység a vírus elleni védekezés során. A járvány induló szakaszában olyan volt, mintha szétesett volna az állami gépezet, és a szakmai információáramlás elmaradása miatt az önkormányzatok tanácstalanul álltak a kialakult helyzet előtt - összegezte az önkormányzati képviselő. Egy példával élve Zágráb kiemelte, hogy a tanácstalanság akkora volt Nagykőrösön, hogy 2020. márciusában ellenzéki képviselőként ő tett javaslatot az Emberi Erőforrások Bizottság ülésén arra, hogy maradjon el a március 15-i ünnepség, mivel a fideszes városvezetés teljesen el volt bizonytalanodva. A 2019. március 19-én tartott önkormányzati ülésen azt javasolta, hogy a város építse be a gazdasági programjába a koronavírus elleni védekezést. Ennek keretében indítványozta az idősek részére történő maszkosztást, a tesztelés megkezdését és a piac, továbbá más önkormányzati bérlemények esetében a díjak drasztikus csökkentését.

Ezektől a fideszes vezetés teljes mértékben elzárkózott, arra hivatkozva, hogy az egészséges embereknek nem kell maszkot viselnie. A politikus szerint nem is meglepő, hogy közülük többen karanténba kerültek a későbbiekben. A félretájékoztatás szerinte azt eredményezte, hogy a Facebookon szabályos „maszkháború” bontakozott ki, ahol a Fidesz szimpatizánsok a maszkviselet ellen ágáltak, az ellenzék pedig a maszkviselet és a tesztelés mellett érvelt.

Miután sem a kormány, sem az önkormányzat nem volt hajlandó maszkhoz juttatni a lakosságot – amelyeket akkoriban csak méregdrágán lehetett megvenni - ezért a Jobb Nagykőrösért egyesület keretein belül belevágtunk a maszkgyártásba. Több mint 500 rászoruló családot és egészségügyi kollektívát juttattunk ingyenes maszkokhoz. Látva az erőteljesen megnyilvánuló lakossági igényt, végül az önkormányzat követte a pozitív példánkat. Ezzel megnyertük a Fidesz és a közöttünk zajló „maszkcsatát”.

- tette hozzá, majd időközben a piacosok is megkeresték azzal a problémával, hogy a járvány miatti forgalom kiesés miatt nem tudják teljesíteni az önkormányzat bérleti díjait. Miután Zágráb egy nyilvános videóüzenetben politikai nyomás alá helyezte a polgármestert, ennek hatására már másnap intézkedett az önkormányzati követelések csökkentése érdekében.

Vagyis Nagykőrösön a kormány egyértelműen magára hagyta a lakosságot és a civil szerveződések segítették az önkormányzatokat a vírus elleni védekezésben.