Pártirányítás alá akarja vonni a kormány az egyetemeket?

Saját közösségi oldalán reagált Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője arra, hogy a hírek szerint a Szegedi Egyetemet, a Debreceni Egyetemet, a Pécsi Egyetemet, és a Semmelweis Egyetemet is alapítványi kézbe kerülhet.

Brenner Koloman emlékeztetett, hogy korábban már 10 felsőoktatási intézményt forgatott át "a Palkovics vezette minisztérium politikájának megfelelően alapítványi formába a kormány, a színművészeti egyetemen kívül sajnos érdemi ellenkezés nélkül."

"Ismételten leszögezem: nem az alapítványi forma, hanem a választott egyetemi vezetők, a szenátus jogköreinek elvétele a baj, ezen kívül nem lehet tudni, hány milliárd forinttal drágítja meg a költségeket az egyetemek alapítványokba történő kiszervezése"

- tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy pártja továbbra is "kiáll a tudás, az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia mellett. A Jobbik politikusa szerint a magyar egyetemi világot pedig nem ezzel, hanem lényegi intézkedésekkel hozhatjuk jobb helyzetbe.

Ezen javaslatok között szerepel:

  • Kiemelkedően magas adminisztratív terheket le kell venni az egyetemi oktatók válláról!
  • Csökkenteni kell a heti óraterheket, hiszen az egyetem nem általános iskola, hanem az oktatók és hallgatók közössége, akik közös munkával szerzik meg a 21. században kiemelkedően fontossá vált tudást!
  • Olyan önálló oktatási minisztériumra van szükség, ami a felsőoktatást is felöleli.

Brenner Koloman arra kéri a kormányt, hogy juttasson több forrást az oktatók béremelésére, a hallgatók juttatásainak emelésére, valamint a kollégiumi és egyéb infrastrukturális beruházásokra.

Sokkal egyszerűbb lenne, ha a Fidesz végre színt vallana, hogy Magyarország összes egyetemét alapítványinak álcázott...

Közzétette: Dr. Brenner Koloman – 2021. január 9., szombat