Kásler: addig maradnak a szigorítások, míg nincs beoltva legalább 4-5 millió ember

Kásler: addig maradnak a szigorítások, míg nincs beoltva legalább 4-5 millió ember

A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartják, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, és nem kell tartania az embereknek attól, hogy megkapják a koronavírus-fertőzést - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsorának legújabb adásában.

A miniszter úgy fogalmazott,

„Amikor már a járvány Magyarországon lecseng és az átoltottság kellő mértékű, legalább 50 százalék vagy afölötti, akkor meg lehet szüntetni a járványügyi intézkedéseket.”

Ez nagyjából 5 millió ember beoltását jelenti, de ha a 18 éven aluliakat nem számoljuk, akkor is nagyságrendileg 3,5-4 millió embert védetté kellene tenni a miniszteri számítás szerint. Ennél az oltási hajlandóság sokkal alacsonyabb, de ha a korlátozások fenntartását az átoltottsághoz kötik, tény, hogy komoly motiváló erővel bírhat anélkül is, hogy kötelezővé tennék az oltakozást.

A miniszter a tömeges oltás megkezdéséről azt mondta, Magyarország több vakcinagyártó cégtől megrendelte a vakcinák különböző fajtáit.

Az oltási rendszer szervezettségét érő vádakkal kapcsolatban leszögezte: mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a magyar oltási rendszer ki van dolgozva azon az alapon, hogy milyen tempóban érkezik a vakcina Magyarországra. Emlékeztetett, hogy a Pfizer-vakcina esetében az Európai Unió rendelte meg a vakcinát és osztja szét lélekarányosan, a miniszter szerint amint megkapjuk az adagokat, gyorsan beadásra kerülnek.