RTL: az SZFE oktatási helyszíneit szétszórják a városban

RTL: az SZFE oktatási helyszíneit szétszórják a városban

Az RTL Híradója egyetemi forrásokra hivatkozva úgy tudja szétszórják a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatási helyszíneit.

Eladják a házat az SZFE-s diákok feje felől

Az atv.hu úgy értesült, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetem új vezetése eladja a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit. Ennek nyomán megszűnik az Ódry Színpad, ahol a járványügyi korlátozások szigorításának elrendeléséig az SZFE-s diákok foglalták el az épületet. Az egyetemi előadások helyszíne az Uránia Filmszínház lesz, és a tervek szerint a kollégisták már nem is mehetnek vissza a Vas utcába.

A Vas utcai épület helyett a Duna Televízió régi székházába kerülhetnek át a diákok, az ingatlan felújítását egy ideje már végzik. Az épület egyébként állami tulajdonban van és decemberben került a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vagyonkezelésébe.

Az oktatók elmondása szerint a budai épületbe csak a filmes képzést helyezik át, a színész szakosok továbbra is Pesten maradnak, míg az adminisztrációt egy harmadik helyre, az Infoparkba költöztetik. Az RTL értesülései szerint a kollégium is költözik.