Marinov Iván: a több forrásból tájékozódás nemcsak a tudományos anyagok esetében, hanem szinte minden információ esetén erősen ajánlott

vakcina
pixabay.com

Hogyan szűrjük ki a koronavírussal és más eseményekkel kapcsolatos álhíreket, dezinformációkat? Mikor osszunk meg egy cikket? Marinov Ivánnal, az Urbanlegends főszerkesztőjével ezek mellett arról is beszélgettünk, mi állhat Trump közösségi portálokról történt kitiltásának hátterében, és ez milyen következményekkel járhat.

A közösségi médiában és az „alternatív” portálokon egyre-másra bukkannak fel vírusszkeptikus, sőt oltásellenes cikkek, videók. Sok esetben orvosok szólalnak meg ezekben. Hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a tudományosan megalapozott írásokat az álhírektől?

A tudományos cikkek esetében alapvetően két fő helyen mehet félre egy adott megfigyelés értelmezése: egyrészt a szóban forgó kutatás létrejötte, másrészt a tálalása során. Mindkét esetben rengeteg trükk, tipp segíthet a hamis információ felismerésében, ezek helyett én inkább két fontos szempontra hívnám fel a figyelmet.

Tálalási hiba alatt azt értem, amikor az információ az újságíró vagy a posztoló által válik megtévesztővé. Ilyen például, amikor egy szenzációhajhász cikk szerzője a kutatásnak csak egy hangzatos részét emeli ki. Mondjuk, a cikk címében az olvasható, hogy „Vége a járványnak: minden eddiginél hatékonyabb gyógyszert találtak a koronavírus gyógyítására”. De ha belekattintunk az anyagba, valahol az írás végén azt is elolvashatjuk, hogy az állítást alátámasztó kísérlet független szakmai ellenőrzésen nem esett át. Vagy hogy a hatást csak laboratóriumi feltételek között sikerült igazolni, és további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, embereken is segíthet-e az adott összetevő. Ezekben az esetekben sokszor már

a cikkek alapos végigolvasása,

és az előbb említett jelek megtalálása is segíthet az információ értelmezésében. Alapszabály: a megosztás gombra csak azután kattintsunk, ha a szóban forgó cikket végigolvastuk, és utána is megosztásra érdemesnek találjuk.

Nehezebb helyzetben vagyunk akkor, amikor orvosok, kutatók állításait kell értékelnünk. Kevesen értenek a biológiához, statisztikához, tudományos módszertanokhoz annyira, hogy szakemberek állításait kétségbe vonják. Pedig egy tudományos kutatás is sokféle okból lehet hibás, akár szándékosan, akár akaratlanul. Nem ritka például, hogy kutatók téves ok-okozati kapcsolatokat állítanak fel megfigyelésükkel kapcsolatban, és a megfigyelt jelenséget valójában más hatás okozza. Vagy amikor – mondjuk, a kutatás támogatójának nyomására vagy orvosok esetén saját üzleti érdekük miatt – úgy válogatják ki a felhasznált adatok körét, hogy azok igazolják hipotézisüket. Ezen hibák felismerése laikusok számára nehéz feladat. Ilyenkor a leginkább az segíthet, ha a cikk kulcsszavaira rákeresve utánanézünk, más, megbízható oldalak mit írnak, hogyan tálalják a szóban forgó információt. A

több forrásból való tájékozódás

egyébként nemcsak a tudományos anyagok esetében, hanem szinte minden információ esetén erősen ajánlott.

Mi áll a vírustagadás és a maszkellenesség hátterében? - Interjú Faragó Laura szociálpszichológussal

Újra lehet élesztőt kapni a boltban, pedig itt van a koronavírus-járvány második hulláma, ami az elsőn is túlmutathat. A kezdeti pánikot azonban nem csak higgadt mértéktartás, hanem lázadás és gúnyolódás is felváltotta. Mi történt az emberekkel? Kik, és miért lettek vírustagadók vagy maszkellenesek? Lehet-e egyáltalán más véleményünk egy járványról?

A szkeptikusok gyakran azzal érvelnek, hogy a mainstream médiában megszólaló orvosok nem virológusok, hanem más a szakterületük. Milyen ellenérvvel szálljunk szembe velük?

Én ezzel az érveléssel nem találkoztam még. De nem lepne meg, ha egy patikust vagy ortopéd szakorvost vírusszakértőként kezelő közösség ezt az érvet is visszafordítaná a tudományos közösség felé, a saját igaza alátámasztása érdekében.

Én egyébként azt tapasztalom, hogy meggyőzni, kimozdítani valakit a szinte már hitszerű, tények helyett inkább érzelmeken nyugvó álláspontjából, nem könnyű. A leghatásosabban talán a személyes tapasztalatok, közeli tragédiák mutathatnak rá a vírus veszélyeire. De ne kívánjunk valakinek csak azért koronavírust, mert tagadja annak létezését!

A meggyőzés akkor lehet a legeredményesebb, ha nem kioktató, nyilvánosan megszégyenítő vagy kirekesztő, hanem megértő. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy elismerjük például egy vírustagadó álláspontját, hanem hogy

megpróbáljuk megérteni, miért képviseli ezt a nézetet.

Mi okozza a félelmeit, a bizalmatlanságát? Tudjuk-e ezeket enyhíteni valamivel, illetve milyen tálalással vihetjük hozzá közelebb a tudományos álláspontot?

Szociálpszichológusok egybehangzó álláspontja szerint az idősebb korosztályok jobban ki vannak téve az álhíreknek. Ugyanakkor rájuk veszélyesebbek a betegségek is. Milyen tanácsot ad számukra, ha a koronavírussal, az oltással kapcsolatos bármilyen hírrel találkoznak?

Az idősebb generációk esetében talán valóban jobban működik a „Benne volt a tévében / Megírták az interneten, tehát igaz” megközelítés, én mégsem csinálnék ebből generációs kérdést. Ehelyett inkább mindenkinek javasolnám, hogy figyelje magát információfogyasztás közben. Legyünk tisztában azon félelmeinkkel, előítéleteinkkel, amelyek befolyásolhatnak minket egy adott témával kapcsolatos információ felbukkanásakor. Trenírozzuk magunkat arra, hogy

minden olyan alkalommal tartsunk egy rövid szünetet, amikor egy információ erős érzelmeket korbácsol fel bennünk – legyen az félelem, vágy, öröm vagy harag.

És csak azután határozzuk el magunkat az infóval kapcsolatos cselekedetre, ha az adott információt átgondoltuk, és annak esetleg más forrásokban is utánanéztünk.

Krekó a fake news elleni harcról: fontos a kínálati oldal szabályozása, mert amit jobban tolnak, abban többen fognak hinni

Létezik-e objektív valóság? Higgyünk minden hírnek, vagy kételkedjünk minden hírben? Hogyan változott meg a kapuőrök szerepe? Hogyan léphetnek fel a társadalom szereplő az álhírek ellen? És mennyire lehet proaktív Vona Gábor és a Második Reformkor Alapítvány kezdeményezése, mely pénzmegvonással büntetné azokat a szerkesztőségeket, akikről bíróság mondta ki, hogy fake newst terjesztenek?

Tegyük fel, hogy meggyőződünk arról, egy koronavírussal kapcsolatos álhírt (cikket, videót) találtunk. Érdemes-e jelenteni a Facebooknak ezeket? Lesz-e következménye?

Korábban csak olvasóim visszajelzései alapján tudtam volna választ adni erre a kérdésre, de nemrégiben – kísérleti jelleggel – én is tesztelgetni kezdtem a közösségi oldalak moderációs gyakorlatát. A tapasztalatom hasonló, mint az olvasóimé. A véleménynyilvánító, kevésbé veszélyes félretájékoztatásra figyelmeztető jelentéseimre a platformok gyors választ küldtek, amelyben kifejezték megértésüket aggodalmaim iránt, egyben jelezték: az adott poszt nem sérti felhasználói szabályaikat. A komolyabb, folyamatos vírustagadások esetén azonban viszont semmiféle visszajelzést nem kaptam, és nem is történt semmi. De természetesen csak személyes tapasztalat, a közelmúltban viszont arra is volt példa, hogy egy újságírói megkeresés után a Facebook letiltott néhány vírustagadó oldalt. Hogy ezt mi alapján tették, nem tudni, mert a közösségi oldal tartalom-ellenőrzési rendszere nem átlátható, és az azóta tett lépéseik alapján nem is tűnik következetesnek.

 Az Országos Mentőszolgálat egyik, magát beoltató munkatársa halálos fenyegetéseket kapott a közösségi médiában oltásellenesektől. Szinte ezzel egy időben Donald Trumpot is tiltotta a Facebook és a Twitter is, holott korábban az volt a közösségi média üzemeltetőinek álláspontja, hogy „az is hír, ha az elnök álhírt terjeszt”. Mi változott a Capitolium ostromával? Milyen közép- és hosszú távú következményekkel járhat Trump tiltása a többi felhasználó számára?

Véleményem szerint Donald Trump letiltása komplexebb kérdés annál, minthogy egyetlen momentum, például a Capitolium megtámadása alapján értékeljük. Tény, hogy a nagy platformok ezután tiltották le Donald Trumpot a felületeikről. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy hamarosan egy új, demokrata elnök érkezik, aki egy demokrata kongresszussal és egy – szavazategyenlőség ellenére – szintén demokratának mondható szenátussal a háta mögött fog kormányozni. Ebben a helyzetben egy ilyen döntés meghozatala kevesebb kockázattal járt, mint, mondjuk, járt volna fél évvel ezelőtt. És ez még akkor is igaz, ha a platformok valószínűleg így sem fogják megúszni komoly forgalom- és népszerűségvesztés nélkül az esetet.

A tiltani vagy nem tiltani Trumpot kérdésben

a nagy közösségi oldalak évek óta csak rossz és még rosszabb megoldások közül tudnak választani.

És sajnos még a rossz / még rosszabb címkék odaítélése is erősen függ attól, milyen politikai álláspontot képviselünk.

Az biztosan nem jó, ha egy ország elnöke – csak azért, mert elnök – büntetlenül tehet olyan gyűlöletkeltő nyilatkozatokat,

amelyek más emberek számára tiltottak. Főleg, ha a jóval szélesebb körű hatását is hozzávesszük.

De az is veszélyes út, ha a technológiai szolgáltatók, amelyek eddig azzal bújtak ki a platformjaikon megjelenő tartalmakkal kapcsolatos felelősségre vonás alól, hogy ők csak a felületet szolgáltatják, hirtelen elkezdenek cenzúrázni.

Méghozzá saját szabályaik és azok nem átlátható alkalmazása mentén, aktuális érdekeiket követve, valódi fellebbezési lehetőség nélkül.

Még szélesebb kontextusban értékelve a döntést az sem biztos, hogy a világ jobb hely lesz, ha a Twittert eddig csak Trump tartalmaiért látogató felhasználók más felületek felé vonulnak el, ahol már véletlenül sem találkoznak a saját világlátásukkal ellentétes véleményekkel. És ugyanez vonatkozik persze a Twitter hátramaradó felhasználói táborára is.

A közösségi vita szűkülése a társadalmak további polarizálódásához vezethet,

ami veszélyes lehet a demokrácia működése szempontjából is.

Megannyi kérdés, amire nem ez az interjú fog megoldást szállítani, hiszen nálam sokkal okosabbak sem találnak megoldást erre a dilemmára. Mindössze arra próbálok rávilágítani, hogy – akárcsak a koronavírus témája – Trump kitiltása sem egy fekete vagy fehér szituáció.