Megvan a hivatalos tervezet, ez lesz az SZFE sorsa

Megvan a hivatalos tervezet, ez lesz az SZFE sorsa

Néhány nappal ezelőtt lehetett hallani arról először, hogy az SZFE új vezetése felszámolná a meglévő oktatási helyszíneket és szétszórná a hallgatókat, így elejét véve egy esetleges újabb hosszan elhúzódó egyetemfoglalásnak.

Ma megérkezett a hivatalos tervezet az MTI-hez az új oktatási helyszínekről, ami egybevág a korábbi sajtóértesülésekkel, csak most már konkrét helyszínekről és nevekről is tudni.

A közlemény a „Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja” címmel hozta le az intézmény történelmi jelentőségű épületeinek felszámolását.

A változások részeként

  • az egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább, és a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 négyzetméter alapterületű épületből az egykori Duna Televízió volt budai székházának egyik épületébe költözik, ahol 4715 négyzetméteres oktatási helyszínen várja a hallgatókat és az oktatókat.
  • az intézmény Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületeiben a színművészeti képzés kap helyet Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven.
  • Az SZFE harmadik, a hallgatók elméleti oktatásáért felelős intézete a Németh Antal Drámaelméleti Intézet nevet kapja a Nemzeti Színház 1935 és 1944 közötti igazgatója előtt tisztelegve.

Mint írják, az infrastrukturális fejlesztések részeként a Vas utcai kollégiumhoz képest lényegesen színvonalasabb, felújított, önálló kollégiumi épület várja a hallgatókat, a korábbi 50 helyett 70 férőhellyel, hogy ez a kollégium hol van, azt egyelőre nem közölték.

Az egyetem vezetésének tervei szerint az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd.

Érdemes megemlíteni, hogy mindeközben a korábban az egyetem épületében tiltakozó hallgatók őszi félévének elismerése óriási kérdőjel, az oktatók pedig sorra mondanak fel. A félév viszont két hét múlva kezdődik.