Nem nullázzák le az SZFE félévét és megvannak az új tanárok is

Nem nullázzák le az SZFE félévét és megvannak az új tanárok is

Az őszi szemeszterhez kapcsolódóan, a hallgatók által teljesített, valamint az oktatók részéről bejegyzett érdemjegyek bekerülnek a Neptun TR-be 2021. február 1. és február 19. között, tájékoztatta Kurucz Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sajtófőnöke az Indexet. A hvg.hu korábban arról számolt be, az egyetem oktatói és osztályfőnökei a vezetés olyan tervéről értesültek, miszerint a hallgatók első féléves kreditjeit lenulláznák, a Neptun rendszerbe kerülő 0 kredit mellé pedig csak utólag, tavasszal vezetnék fel az őszi félév kreditjeit, ráadásul az önköltséges hallgatóknak három napon belül ki kell fizetniük a kredit nélküli félévet.

Az egyetem cáfolta mindezen értesüléseket, Kurucz Péter, az SZFE sajtófőnöke pedig a portál kérdésére közölte, beszámítják a hallgatók teljesítményéhez kapcsolódó kreditértékeket is.

Hallgatóink nem zárják nulla kredittel a félévet

– tudatta.

A fizetési kötelezettséggel kapcsolatban pedig azt nyilatkozta:

A hallgatók önköltségi díja az ismeretek megszerzéséhez kapcsolódó intézményi szolgáltatás ellenértéke. Adott esetben megtörténik a hallgatói teljesítmények rögzítése, amely a szolgáltatás teljesítését is jelenti. Intézményünk igazodik és eleget tesz a törvényi kötelezettségének. Ehhez kapcsolódva nincs már oka az önköltség elengedésének.

Zelki János rendező-forgatókönyvíró mindeközben Facebook-bejegyzésében tette közzé az egyetem korábban felmondott tanárainak és osztályfőnökeinek helyére érkező oktatók névsorát, mely szerint az új tanárok:

  • Szarvas József (Nemzeti Színház)
  • Hommonay Zsolt (dalénekes, musicalszínész)
  • Sáfár Mónika (Pesti Magyar Színház)
  • Pataki András (a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Kecskeméti Nemzeti Színház tanácsadója)
  • Medveczky Balázs (a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója)
  • Erhardt Ágoston (az MTVA vezető szerkesztő-riportere)
  • Csáky Attila (producer, gyártásvezető)
  • Komár István (rendező)
  • Koltay Gábor (rendező)
  • Banner Géza (a Duna TV műsorvezető-szerkesztője)
  • Makó Andrea (rendező)
  • Velkovics Vilmos (a Hír TV műsorvezetője)
  • Zsigó Ferenc (újságíró)

A Hír TV-s Velkovics Vilmos is az SZFE új tanárainak egyike lesz

Egy kiszivárgott lista alapján majdnem harminc új névvel bővült a felmondások miatt megcsappant tanári kar a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), írja a 444. Az idei szabadságigényekkel kapcsolatban minden főállású oktatónak elküldtek egy dokumentumot, amin - valószínűleg véletlenül - látható az új tanárok neve is, akik január 1-től dolgoznak az intézménynél.