Szijjártó Péter Moszkvából jelenti: három hónap alatt érkezik meg a kétmillió orosz vakcina

Szijjártó Péter Moszkvából jelenti: három hónap alatt érkezik meg a kétmillió orosz vakcina

Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - derült ki abból a videóból, amit Szijjártó Péter Facebook-oldalára töltöttek fel péntek kora délután. A külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott.

Szijjártó azt közölte, hogy az oltóanyag három ütemben érkezik majd:

az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiségben.

A megállapodást nagy előrelépésnek nevezete egy olyan helyzetben, amikor az oltóanyag lassan érkezik Magyarországra, és a járvány naponta 100-150 ember halálát okozza, napi 10 milliárd forint kár mellett. Szijjártó Péter kifejezte készségét a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére a kölcsönös tisztelet alapján.

Lavrov kitért arra, hogy a járványellenes együttműködés új területe a kétoldalú kapcsolatoknak. Szerinte a Szputnyik V jól bizonyított Magyarországon, aminek következtében a magyar szakemberek jóváhagyták használatát.

Szijjártó Moszkvában jelentette be: rengeteg vakcinát vásárolunk Oroszországtól

Nagy mennyiségű koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel közös moszkvai online sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem lehet kétséges, hogy a sikeres védekezés alapfeltétele az oltás, és ezért az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytattak Oroszországgal.

Szijjártó Péter pénteki moszkvai tárgyalópartnerei között szerepel Lavrov mellett Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, Nyikolaj Sulginov energetikai, Mihail Murasko egészségügyi, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Alekszej Miller, a Gazprom és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója - számolt be az MTI.