Szijjártó Moszkvában jelentette be: rengeteg vakcinát vásárolunk Oroszországtól

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter/Facebook

Nagy mennyiségű koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel közös moszkvai online sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem lehet kétséges, hogy a sikeres védekezés alapfeltétele az oltás, és ezért az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytattak Oroszországgal. Magyar szakemberek ezen a héten megvizsgálhatták az orosz gyártási helyszínt is – emlékeztetett.

A miniszter szerint Magyarország naponta 10 milliárd forintot veszít a gazdasági korlátozások miatt.

Szijjártó Péter elmondta, az aláírt szerződés értelmében három ütemben kapunk vakcinákat, de pontos adatokat csak később, a mai nap folyamán fognak nyilvánosságra hozni.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei korábban már meggyőzőnek találták a koronavírus elleni orosz Szputnyik V vakcinát. Szentiványi Mátyás, a szervezet főigazgatója elmondta: az engedélyezés általában hosszú folyamat, de ezt most alig több mint két hónap alatt sikerült teljesíteni, ami hatalmas eredmény. Az OGYÉI a vizsgálatok lezárultával ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt adott ki az orosz vakcinára.