Patyomkin-ügyek Boldog István körül

Patyomkin-ügyek Boldog István körül

Boldog István választókerületében egymás között mindenki nagyon közlékeny, amikor a Fidesz országgyűlési képviselőjének büntetőügyéről érdeklődtünk. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. választókerület településeinek, kisvárosainak lakói ugyanis pontosan tudják, hogy ki az a Boldog István, és hogy miért folyik ellene büntetőeljárás. Név nélkül az ott élők, de még néhány polgármester is beszélt a vesztegetések elfogadásáról, a befolyással való visszaélésekről, a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) manipulálásáról, a pályázatokon induló és nyerő vállalkozóktól beszedett milliókról és persze a Boldog István jobbkezének számító Fehér Petráról, aki amellett, hogy szintén gyanúsított, korábban a megyei önkormányzat fideszes alelnöke volt. De ismerik Nagy Szilárd, Kengyel volt polgármesterének nevét is, aki vádalkut kötött és elmondta, hogy a polgármesterek miként tárgyaltak Boldoggal az uniós pályázatokról, majd ezután kivel beszélték meg a részleteket.

Boldog-ügy: hat év börtönt és több mint hatmillió forintnyi vagyonelkobzást kérhettek Boldog Istvánra

Címlap Boldog-ügy: hat év börtönt és több mint hatmillió forintnyi vagyonelkobzást kérhettek Boldog Istvánra Friss információink szerint Boldog István elsőrendű vádlott esetében 6.666.666 forint összegben vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.

Cserkeszőlőn 2019 óta új polgármester ül a településvezetői székben. A 28 férőhelyes helyi bölcsődére 250 millió forint uniós forrás állt rendelkezésre, amit az előző önkormányzati vezetés megfejelt további több mint 100 millióval. Ám a bölcsődére így elköltött összeg akár 200 millió forinttal is több lehet, mint a reális költség.

Hasonló túlárazás lehetett az „innovatív borászat” (jelentsen ez bármit is) megvalósítása, illetve az ezeket a cégeket átvilágítók tiszteletdíjának a kifizetése. Varga Attila jelenlegi polgármester több, korrupciógyanús ügyben feljelentést is tett. A Népszavának korábban elmondta, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő városi fürdő 2017-ben megbízási szerződést kötött a dél-dunántúli (!) Zákány fideszes polgármesterének cégével, a The Phoenix Day Marketing Kft.-vel lobbitevékenység és PR kommunikációs tanácsadással kapcsolatos feladatra, két hónapra, összességében nettó 5 millió forintért.

Még ugyanebben az évben a fürdő egy másik szerződést is kötött a zákányi céggel, humánerőforrás-tanácsadásra, két hónapra, 4,5 millió forintért, de a polgármester szerint az elvégzett munkát az új vezetés egyik szerződés esetében sem tudta rekonstruálni. Cserkeszőlőn emellett az innovatív borászati élmény-látogatóközpont pályázatában is szerepet kapott a két cég. A The Phoenix Day Marketing marketingtervekre bruttó 2,6 milliót, míg a BolPlan marketingtevékenységre 11,2 milliót nyert el.

Szerettük volna megszólaltatni Varga Attilát, de Cserkeszőlő polgármestere ezúttal nem kívánt nyilatkozni.

A választókerület polgármesterei nem szeretnek nyilatkozni. Úgy érzékelem, hogy Boldog István zsarolási potenciállal rendelkezhet

– mondta lapunknak a helyszínen a Jobbik országgyűlési képviselője. Csányi Tamás szerint a választókerület polgármestereit Boldog István azzal befolyásolta, hogy amennyiben nem kívánnak vele együttműködni, akkor pályázati forrásoktól eshetnek el.

Boldog István személye a NER egyik vadhajtása, amit szerintem mindenképpen le kell majd nyesni. A 2022-es rendszerváltás törölhetné el ezt végleg, ez a célunk ezért dolgozunk. Itt van például a 25 gyermeket foglalkoztató cserkeszőlői bölcsőde, amit 700 ezer forintos négyzetméteráron újítottak fel összesen 300 millió forintból. Azt hiszem, ez egy belvárosi ingatlan esetében is sok lenne

– tette hozzá Csányi Tamás, aki jelezte, Boldog István körzetének mind a 23 településéről közérdekű adatokat fog kikérni azzal kapcsolatban, hogy kik tettek ajánlatot, kik nyertek a településfejlesztések kapcsán kiírt „szemléletformálási” pályázatokon, és valóban elvégezték-e azt a munkát, amire szerződtek.

Ráadásul ha a TOP-os pályázatokon nyertes projektek nem valósulnak meg, akkor még az önkormányzatoknak kell visszafizetni a pályázati pénzeket, ami az említett bölcsőde esetében elérheti a százmilliós nagyságrendet is. Ennyi pénze bizonyosan nincs az amúgy is kormányzati elvonásoktól sújtott önkormányzatnak.

Nejlonjurta és be nem kötött napelem

Elhanyagolt, kátyús úton hajtunk be Boldog István falujába, Kétpóra. Bár ő a körzet egyéni országgyűlési képviselője, ráadásul kormánypárti is, továbbá húsz évig a település polgármestere volt, a 650 lelket számláló falu egyetlen közúti összeköttetését a külvilággal nem sikerült európai szintűre emelni.

Maga Kétpó látszólag takaros, rendben tartott kistelepülés, bár az elvándorlás szembetűnő. Itt-ott elhagyott porták, kijjebb romló állagú tanyák mutatják: lakói vagy kihaltak, vagy a városba, esetleg egy nyugati országba költöztek a magasabb életszínvonal reményében. A falucska központjában viszont – szintén látszólag – impozáns történelmi emlékpark őrzi a magyar hagyományokat.

A független Virágné Lukács Gabriella a belső halastóval rendelkező községházán állt rendelkezésünkre. Ő 2019 őszén váltotta a polgármesteri székben a fideszes Keresztes Péter Pált. A polgármester asszony elárulta, az átadás-átvétel meglehetősen hiányos volt, ez megnehezítette az elindulást.

Rengeteg olyan szerződés, dokumentáció, ami megkönnyítette volna az ellenőrzéseket, nem volt meg, és van olyan, amit a mai napig nem tudtunk beszerezni

– hangsúlyozta a település első embere. Ezért ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. A történet egyik emblematikus eleme egy üvegház, melynek

2019-ben papíron megtörtént a műszaki átadás-átvétele, holott azt az új, immár nem fideszes vezetésű önkormányzat csak 2020 februárjában építette fel,

immár nem pályázati pénzből, hanem önerőből.

A 2015-ben átadott, látványos történelmi emlékparkra elnyert fejlesztési pályázat 120 millió forintról szól – tájékoztatott a polgármester asszony, abban az ügyben is hiányos a dokumentáció, és ráadásul az sincs kész. Így például hiába vannak a talajba süllyesztve készen a történelmi alakok megvilágítására szolgáló fényforrások, az elektromos hálózatra történő bekötés továbbra is várat magára. A kivitelező ígéretet tett arra, hogy a hiányosságokat pótolja, de ez a mai napig nem történt meg – húzta alá a településvezető. Hozzátette, bár ezek több esetben 100 százalékban finanszírozott pályázatok voltak, a teljesítést papíron le is igazolták, de a beruházás nincs kész, és – az üvegházhoz hasonlóan –

már nincs meg a pályázati pénz adta fedezet sem a beruházások befejezésére.

Hasonlóan botrányos a kétpói diákotthon és iskola tetőszerkezetének 68 millió forintos felújítása, mely vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. Virágné közölte, ebben az ügyben

egyetlenegy szerződést, egyetlenegy teljesítési igazolást sem találtak, csupán kettő számla áll rendelkezésükre.

A diákotthon tetején is ott látható a napelem, de az csak látszat – tárta fel a polgármester az újabb Patyomkin-esetet –, most hívtak egy szerelőt, mert az sincs beüzemelve, ahogy a fűtéskorszerűsítés is félbemaradt, a fűtőtesteken még rajta van a nejlon.

Arra a kérdésünkre, hogy a helyiek mit szólnak a látványberuházásokhoz, Virágné elmondta, Boldog István a kétpói embereket hálátlannak tartja, mert nem tudják értékelni ezeket. Csakhogy

a nemrég felhúzott „piaccsarnok” szét volt nyílva, most csavarozták össze az oldalát, nincs bekötve a szélerőmű, nincs bekötve a napelem

– sorolta a Patyomkin-falu hiányosságait a falu első embere. A piacra árusok alig jönnek, egy ruhaárus és egy hentes szokott érkezni, de egyik sem kétpói – mondta.

Virágné elárulta, semmiféle kapcsolatot nem tudtak kialakítani Boldog Istvánnal, azonban a közösségi média nagy úr, és a képviselő az ő saját zárt csoportjában olyan fenyegetéseket fogalmaz meg a lakosok felé, melyek méltatlanok az ő szájából. A kommunikáció- és lobbihiányt Kétpó is megérzi. A polgármester közölte,

öt játszótérből mindössze egy használható, kül- és belterületi utakat, járdákat is szeretnének felújítani. A Magyar Falu Programra beadott pályázatokat azonban kivétel nélkül elutasították,

azokat valahogy saját forrásból kell majd megvalósítani.

A hatszázötven fős település a kormányzati megszorításoknak is áldozata. Bár az iparűzési adót az ottani cégek tisztességgel fizetik, annak elvonása érinti Kétpót is, de az igazi érvágás a gépjárműadó elvonása – mondta Virágné Lukács Gabriella. Az 5-7 millió forintos mínusz egy ilyen kis település számára nagy összeg – tette hozzá.

Munkahelyteremtő beruházásra sem sok esély van – mondta a polgármester –, mert ilyen kis faluba nagyon kevesen szeretnének kitelepülni gépekkel, azt városba, nagyobb településekre is el tudják vinni.

A – Boldog Istvánnak köszönhetően – halastóval dekorált községházán megpillantottuk a korrupcióval vádolt fideszes képviselő levelesládáját is. Virágné elmesélte, ezt mementóként hagyták itt, üzenet nem került bele.

Ezek után mi is megtekintettük a kis falu „nevezetességeit”. Bár szívünkhöz közel áll a hagyományőrzés is, így az óriási, történelmi Magyarországot formáló sétányon helye van Atilla hun fejedelemnek, bizony komoly és megoldatlan fejtörést okozott, hogy a hét vezér, az élén Álmossal, miért áll szemben utóbbi fiával, Árpáddal. A megfejtéseket várjuk a szerkesztőség e-mail címére. És hogy Boldog Istvánnak még a hagyományőrzés is csak Patyomkin-módszerrel megy, azt a legkevésbé sem autentikus jurtafalu bizonyítja:

a nejlonponyva borítás alatt polifoam alukasírozott hőtükör biztosította honfoglaló eleink lakóegységeinek szigetelését.

Nézze, ezzel a parkkal semmi bajunk nekünk, ez egy árvizes terület volt, mindig megállt a víz – mondta érdeklődésünkre Ungi Péter, aki kétpói polgár.

Nekünk az a bajunk, hogy mennyit lopott el belőle

– utalt a befejezetlen beruházásra, mely évente egyszer három napra szolgálja ki a falunapok rendezvénysorozatot. Ungi úgy véli, inkább sok másra lett volna szükség, így vannak járdák, kerítések, a temető, amire inkább szükség lett volna.

Boldog István közvetlenül a községháza tőszomszédságában lakik, és volt akkora szerencsénk, hogy épp akkor érkezett haza, mikor ott voltunk. Szerettük volna megkérdezni a Patyomkin-beruházásokról, de még bemutatkozásig sem jutottunk, ő már a háza kertjébe menekült.

Annyit elmondott, hogy büntetőügyében korábban kiadott egy közleményt, Kétpó ügyében pedig egyáltalán nem nyilatkozik.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/kzTHRfsWDlY.jpg?itok=3Jpz3Yfz","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=kzTHRfsWDlY&feature=emb_title&ab_channel=nemzeti1tv","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}