Kiderült, közel sem okozhat mindenkinek segítséget a Kormány bérletidíj-fizetési mentessége

Kiderült, közel sem okozhat mindenkinek segítséget a Kormány bérletidíj-fizetési mentessége

A Magyar Közlönyben megjelent végre a bérletidíj-fizetési mentességről szóló kormányrendelet, ami alapján úgy tűnik, ez a döntés is inkább csak kommunikációs lépés, semmint mentőöv egy ágazat számára. Ha kicsit rosszindulatúak akarunk lenni, akár még azt is mondhatnánk, hogy

az egész egy újabb önkormányzati sarc. 

A bérletidíj-fizetési mentességről szóló rendelet hatálya egyrészt nem terjed ki a munkahelyi étterem, illetve büfé, a szálláshelyen található étterem, illetve bár, a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzája, valamint büféje, az egészségügyi intézményben található étterem, illetve büfé üzemeltetőjére, másrészt a Magyar Nemzeti Bankra, illetve a jegybank többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságra sem.

A rendelet szerint a bérbeadó a bérleti díj 2021. február, március, április, május és június hónapokra eső részét nem követelheti a bérlőtől az állam vagy a helyi önkormányzat, valamint az állam vagy a helyi önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság tulajdonában lévő helyiség tekintetében fennálló bérleti szerződés alapján, amennyiben az a rendelet hatálybalépését megelőzően létrejött, és amelyben a bérlő 2020. november 4. napján az alábbi tevékenységek közül valamelyiket végezte:

  1. éttermi, mozgó vendéglátás,
  2. rendezvényi étkeztetés,
  3. italszolgáltatás,
  4. filmvetítés,
  5. konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése,
  6. sport és szabadidős képzés,
  7. előadó-művészet,
  8. előadó-művészetet kiegészítő,
  9. művészeti létesítmények működtetése,
  10. múzeumi tevékenység,
  11. növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése,
  12. sportlétesítmény működtetése,
  13. sportegyesületi,
  14. testedzési szolgáltatás,
  15. egyéb sporttevékenység,
  16. vidámparki, szórakoztatóparki,
  17. fizikai közérzetet javító szolgáltatás,
  18. egyéb szórakoztatás, szabadidős,
  19. szállodai szolgáltatás,
  20. üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás,
  21. kempingszolgáltatás,
  22. egyéb szálláshely szolgáltatás,
  23. utazásközvetítés,
  24. utazásszervezés vagy
  25. egyéb szárazföldi személyszállítás.
Jó kérdés, hogy a fenti szolgáltatásokat milyen arányban végezték cégek állami, vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokban. 

Egyébiránt a moratóriumi időszakra már megfizetett bérleti díjat 2021. március 15. napjáig a bérbeadó köteles
a bérlőnek visszafizetni.