Simonka azt állítja, ártatlan – és még a meghívót is késve kapta meg a mentelmi bizottság ülésére

Simonka azt állítja, ártatlan – és még a meghívót is késve kapta meg a mentelmi bizottság ülésére

Hétfőn döntött az Országgyűlés a dél-békési fideszes képviselő, Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. Ennek eredményeképp 174 igennel, 1 nemmel és 1 tartózkodással Simonka mentelmi jogát felfüggesztették.

A Fidesz országgyűlési képviselője nem vett részt a mentelmi bizottság ülésén, közleményben reagált legújabb ügyére: azt állítja, ártatlan.

Egyetlen egy bűnöző 4 évvel ezelőtti vallomására alapozva adták ki a mentelmi jogomat, mely vallomásával ez a szélhámos mentesült a korábban elkövetett bűncselekményeinek felelőssége alól

– írta Simonka.

A képviselő szerint egy levelében kifejezetten kérte, hogy jelen lehessen a mentelmi bizottság ülésén, a meghívót ennek ellenére késve kapta meg.

Nem követtem el semmilyen bűncselekményt, és ahogy eddig is tettem, ezután is mindenben együttműködök a hatóságokkal annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság

– fogalmazott.

A politikus a levélben felidézi, amikor 2018-ban mentelmi jogának felfüggesztését kérték, ő maga szintén arra szavazott. 

Bíztam a tisztességes eljárás alapelvében, és bíztam abban, hogy a nyomozást végző Központi Nyomozó Főügyészség pártatlan és tisztességes nyomozás során tisztázza a körülményeket. Most utólag már tudom és a nyomozati anyagok birtokában látom, hogy velem kapcsolatban a tisztességes és a pártatlan eljárás a Központi Nyomozó Főügyészség tekintetében a nyomozás ideje alatt nem valósult meg

– állítja a képviselő.

Döntöttek Simonka mentelmi jogáról, neki azonban úgy tűnik, jobb dolga akadt

Az Országgyűlés hétfőn nem csak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról vagy egy, az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról döntött, hanem a korrupciós bűncselekményekkel vádolt dél-békési fideszes képviselő, Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Ennek eredményeképp 174 igennel, 1 nemmel és 1 tartózkodással Simonka mentelmi jogát felfüggesztették.