A luxusfidesz nem tud mit kezdeni azzal, hogy Jakab Péter frakcióvezetői fizetéssel sem hajlandó urizálni

Jakab Péter, paprikás krumpli
Jakab Péter / Facebook

A Fidesz-többség által megszabott jogszabály írja elő a parlamenti képviselők fizetését, mégis az ellenzéki honatyákat próbálja szánalmasan ekézni a Fidesz-propaganda. Az egyik ilyen propagandaoldal (link majd lejjebb) Nagyon sokat nő Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc fizetése címmel közölt írást, melyből nagyvonalúan „kifelejtik”, hogy egyrészt fideszes előterjesztésről van szó, másrészt Kövér László házmester házelnök illetménye a többi honatyáénál jóval többel, csaknem 300 ezer forinttal emelkedik. De nem jár rosszul Boldog István, Simonka György és Farkas Flórián sem – hogy csak a legbotrányosabb, korrupciógyanúba keveredett fideszes fenegyerekeket említsük.

Automatikusan emelkedik a politikusok fizetése, Kövér László csaknem 300 ezerrel fog többet kapni

Mivel Orbánék 2018-ban a mindenkori átlagbérhez kötötték a képviselői alapfizetéseket, ezért március 1-jével automatikusan 107 ezer forinttal emelkednek a politikusi illetmények - hívja fel a figyelmet a Blikk. A bulvárlap emlékeztet, a KSH csütörtöki közlése szerint a bruttó átlagkereset 9,7 százalékkal nőtt, így a politikusok is ennyivel vihetnek többet haza.

A parizeres szendviccsel, illetve a mai napon paprikás krumplis poszttal jelentkező Jakab Péter Jobbik-elnöknek például az Elég nevű, e-mail címe alapján közvetlenül a Fideszhez bekötött facebookos propagandaoldal rója fel, hogy noha párizsis szendvicset posztol, frakcióvezetőként a fizetése 2,2 millió forint, valamint „10 milliós luxusautója” van.

Persze Orbánék Gyurcsány Ferenchez mérhető hazugsága pár kattintással lebuktatható:

a Használtautó honlapján egy egyszerű kereséssel látható, hogy a Skoda Octavia középkategóriás kocsi,

amit bárki megvásárolhat akár 4-5 millióért, de a vadonatúj, nulla kilométeres, 2020-21-es gyártmány ára is csak 8 millió is. (Persze nem lepődünk meg, a közbeszerzéseknél egyre-másra tapasztaljuk, hogy ha Mészáros Lőrinc állítja ki a számlát, akkor vastagabban fog az a fránya toll…)

A Fidesz-propaganda azt is „elfelejti”, hogy Kövér László tolla ugyancsak vastagon fogott, amikor megbüntette Jakabot: a krumpliszsákos performanszért a legendás bajszú házelnök 4,4 milliós büntetést rótt ki az ellenzéki vezetőre, amit annak illetményéből vonnak le, magyarán két hónapig nem kapott fizetést.

De az egyértelműen látszik, hogy a Fidesz uborkafára felkapaszkodott újgazdagjai nem tudják megemészteni, hogy vannak olyan választók, akik szerint

frakcióvezetői fizetés mellett sem kötelező luxusban urizálni.

Jakabot nem kergetik az asztal körül, hogy tessék elmenni adriai luxusjachtokra nyaralgatni (különösen amikor a főnök kiadja a „több Balaton, kevesebb Adria” jelmondatot), luxusrepülőgépeken meccsre járni vagy az újonnan elvett feleséget – az előzőhöz hasonló nagyvonalúsággal –, mellette pedig az új apóst is milliárdossá tenni (még ha később a letagadott földvásárlási szándékot el is kaszálja a Kormányhivatal). Jakab pedig ehhez, az urizálást elutasító választói réteghez – mely nagy átfedésben van a Fidesz célközönségével is – szeretne szólni. Ennek a rétegnek a kétségbeesett magukhoz láncolása a karaktergyilkolás valódi célja. Megszólításuk viszont a luxusjacht fedélzetéről igencsak nehéz!

(A fent hivatkozott cikk linkje itt van, a szellemi kútmérgezés elkerülése végett dugtuk el ennyire lent.)