Itt a Jobbik nyolcpontos mentőcsomagja: a kormány helyében ők így segítenének most az embereknek

bolt, korlátozások
Béli Balázs/Alfahír

Nyolc pontból álló mentőcsomagot jelentett be csütörtökön a Jobbik. A párt szerint ideje, hogy a kormány végre segítséget nyújtson a bajba jutott magyar embereknek, egyben bírálják a kormánypárti képviselőket amiatt, hogy a szerdai, parlamenti rendkívüli ülésre sem mentek el, ami ettől határozatképtelenné vált és félbeszakadt.

Az ellenzéki párt úgy látja, az Orbán-kormány válságkezelése megbukott, mert a valóságban

„támogatás nélkül hagyott vállalkozások tízezrei, munka nélkül maradt emberek százezrei, összeomlás szélén álló egészségügy és oktatás”

látható, miközben „a milliárdos közbeszerzéseken taroló, állami támogatásokat bezsebelő Orbán-strómanok szinte már naponta repülgetnek titokban Dubajba, a Maldív-szigetekre vagy éppen Svájcba”.

Annak érdekében, hogy a magyar emberek és vállalkozások is segítséget kapjanak, a Jobbik egy mentőcsomagot nyújt be, amelyek a következő javaslatokat tartalmazzák:

  • a kieső munkabérek 80 százalékának pótlását és a Magyar Munkahelyvédelmi Alap létrehozását,
  • az álláskeresési járadék folyósításának 9 hónapra történő bővítését,
  • a koronavírus-járvány miatt állásukat vesztett 60 év felettiek nyugdíjba vonulását,
  • 5 nap pótszabadságot minden 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőnek,
  • a végrehajtók főszabályként legfeljebb 10%-ot vonhassanak le a bérből, illetve nyugdíjból,
  • legyenek adómentesek a SZÉP-kártyán maradt összegek, és legyenek áthelyezhetőek az összegek az alszámlák között,
  • egészségügyi intézményeknek is legyen felajánlható a társasági adó,
  • járjon 100 százalékos táppénz az oktatásban dolgozóknak, ha a koronavírus miatt esnek ki a munkából.

Közölték: amennyiben az Orbán-kormány ezúttal sem támogatja javaslataikat, az annak az egyértelmű jele lesz, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak a járvány leple alatti közpénzlopással és a pénz kimentésével.