Az orvosi kamara és az orvosok szakszervezete szerint is be kellene engedni az újságírókat a kórházakba

kórház
Illusztráció
Béli Balázs / Alfahír

"Nem most van az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba és kamuvideókat forgassunk"

- közölte Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli interjújában szerda este a köztévében, amit néhány órával korábban megelőzött Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hasonlóan otromba megnyilvánulása;

"a kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni". 

A kormány tagjait az az kezdeményezés bőszítette fel ennyire, amelyben a magyar újságírók azt szeretnék elérni, hogy a hazai nyilvánosság valós képet kaphasson a koronavírus-járvány valódi képéről - ám ehhez a tudósítókat be kellene engedni a kórházakba, illetve hagyni kellene, hogy az orvosok, ápolók nyilatkozhassanak a valóságról.

"Ugyanis az információhiánynak súlyos következményei vannak"

- figyelmeztettek szerda közös nyilatkozatukban a hazai szerkesztőségek, köztük az Alfahír és az N1TV is. 

A miniszteri elutasítás kapcsán megkerestük az egészségügyi dolgozókat tömörítő szakmai szervezeteket is, hogyan látják a sajtó szerepét a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. 

Speciális, súlyos szövődményekkel járó betegség a gyermekeket sújtó post-COVID-szindróma

A több mint egy éve tartó COVID-19-járvány első két hulláma alatt a veszélyeztetettebb idősebb korosztályok kaptak kiemelt figyelmet, azonban a hazánkban is tomboló, az egészségügyet a végletekig leterhelő harmadik hullám új csoportot vett célba, a gyermkekeket.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége messzemenőkig elkötelezett a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kértük a kormányzatot ennek megvalósítására

- válaszolta lapunknak a MOK sajtóosztálya.

"Hisszük, hogy a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek"

- magyarázták.

Ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy ellenzik a tájékoztatás mindennemű politikai felhasználását, vonatkozik ez mind a politikusokra, mind pedig a sajtó képviselőire. Erről nemrégiben nyilatkozatot is tettek, amelyet a jelenlegi helyzetre is érvényesnek tekintenek.

Milyen ma, a koronavírus idején Magyarországon szülni?

A szakemberrel emellett az új törvényről is beszélgettünk, melynek elsődleges célja a hálapénzrendszer megszüntetése, ami régóta létezik már Magyarországon. A nővér szerint e rendszer legnagyobb gyengesége az volt, miszerint akadtak olyan egészségügyi dolgozók - leginkább orvosok -, akik előre kijelentették, mennyi pénzt kérnek egyes ellátásokért.

Nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban

– ezt már az Alfahír érdeklődésére dr. Tóth Judit Mária közölte. Ugyanakkor a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) alelnöke hangsúlyozta is, hogy nyilván itt nem a szenzációhajhász képsorokra kell gondolni, és álláspontja szerint a sajtó is objektív tájékoztatásra törekedne, a személyiségi jogok figyelembevételével, a betegek arcának kitakarásával, és azzal a kikötéssel, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók jelenhetnének meg a tudósításokban, akik ehhez hozzájárultak. 

„Nem gondoljuk, hogy ezzel akadályoznák az a kórházban zajló munkát, sőt, azzal, ha a tudósítások következtében az emberek komolyabban vennék a járványügyi szabályokat, csak segítenék az egészségügyi dolgozókat abban, hogy csökkenjen rajtuk a jelenlegi nyomás. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a járványnak minél hamarabb vége legyen”

– magyarázta dr. Tóth Judit Mária.

Felhozta azt is, hogy ahogy más országokban (például Olaszországban, az Egyesült Államokban, Romániában, Szlovákiában) tudósítottak a kórházakból, ez hazánkban is alapvetően fontos lenne. Így a társadalom jobban megértené, elfogadná, és betartaná a járvány lassítása érdekében meghozott korlátozásokat. Mert még mindig azzal szembesülünk, hogy sokszor igazoltan pozitív emberek sem tartják be a karanténszabályokat és elmennek bevásárolni, ezáltal terjesztve a járványt – tette hozzá.

A MOSZ szerint a hiteles információk hiánya miatt nem érzik át sokan a saját felelősségüket. A szakszervezet alelnöke szomorúnak nevezte, hogy sokan csak akkor hiszik el, hogy baj van, amikor már saját maguk, vagy a szeretteik kerülnek súlyos állapotban kórházba, ugyanakkor – fűzte hozzá – sajnos, egyre több olyan ember van, akinek a hozzátartozója megbetegedett. 

Azonban dr. Tóth Judit Mária szerint nem sokkolásra lenne szükség, hanem objektív tájékoztatásra, amivel az emberek együttműködését fokozni lehetne.