"Orbán meghátrált, de a legkisebbeket nem rest beáldozni a rögeszméi oltárán"

"Orbán meghátrált, de a legkisebbeket nem rest beáldozni a rögeszméi oltárán"

Orbán kényszerből meghátrált a szülők akarata előtt, de mivel – ahogyan az a családi elbeszélésekből és az udvaroncok által készített ajándéktükrön szereplő aranyköpéseiből kiderült – nem tud veszíteni, így csak azért is kinyitja az óvodákat, illetve az alsó tagozatokat

- reagált közleményében a Jobbik Orbán Viktor mai bejelentésére, miszerint a kormány úgy döntött, hogy április 19-től kinyitjuk az óvodákat, és az alsó tagozatot, ám a fölső tagozatban marad az otthoni, digitális alapú oktatás, számukra május 10-én nyílik meg a középiskolákkal együtt az iskola.

Orbán: 3,5 millió beoltottnál nyithatnak a teraszok, viszont a felső tagozatos diákoknak zárva marad az iskola

Jól haladunk, gyorsan haladunk, talán a leggyorsabban Európában - közölte a kormányülés után Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy megvan a 3 millió beoltott magyar ember. A miniszterelnök videójában elárulta, a nyitás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltott emberben határozta meg a kormány. Ha ezt elérjük,

Az ellenzéki párt szerint "úgy tűnik, hiába minden aggodalom, hiába minden tiltakozás: Orbán a tanárokat és a legkisebbeket április 19-én visszahajtja az iskolába. Mintha nem tudná előre, miféle egészségügyi kockázatokat rejt ez magában. Mert lehet ám iskolanyitást csinálni nemzetközi mintákra, de a tömeges tesztelésről szó sem esik továbbra sem – talán nem véletlenül. Ugyanis akkor hamar fény derülne Orbán járványkezelésének szomorú ellentmondásaira."

Megjegyzik, láthatólag inkább a nyolcvanas évek szovjet-típusú tömegtájékoztatását és problémamegoldását választják. „Egy kis eső, egy távoli robbanásról szóló pletyka, meg némi egészségügyi kockázat nehogy már bezavarjon a felvonulásba; nincs itt semmi látnivaló…”

A néppárt úgy látja,

"épeszű magyarázat nincs arra, hogy miért teszik ki ekkora kockázatnak a tanárokat, a diákokat és a szüleiket. Miért vonatkoznak más szabályok a felső, illetve alsó tagozatosokra? Kevésbé épeszű magyarázat persze van: azért, mert a beteg lelkű futballőrült vezér nem tud veszíteni."

Mint írják, "minden tudatos megosztás és a szülők ellenállását szándékosan gyengítő gusztustalan hatalmi fortély ellenére a néppárti Jobbik továbbra is követeli a kormánytól az iskolák és az óvodák újranyitásának felülvizsgálatát. A magyar kisgyerekek, az őket nevelő pedagógusok és a szülők egészsége és élete ugyanúgy nem játék, mint a felsőbb tagozatosoké".

Orbán Viktor lemond-e, amikor az óvodába, iskolába visszazavart első pedagógus, illetve gyermek kórházba kerül?

- tették fel a kérdést.