Ma a bölcsődei gondozóké a köszönet

Ma a bölcsődei gondozóké a köszönet

A közösségi ünneplés helyett, immár második éve csak rendhagyó módon emlékezhetünk 1852. április 21. napjára, az első pesti bölcsőde megnyitására és a bölcsődei szakma kiemelkedő személyiségeire

- írta köszöntőjében Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) elnöke az érdekképviselet honlapján.

A COVID-19 járvány kezdete óta a bölcsődei dolgozók folyamatosan helyt állnak a munkahelyükön, hogy biztosítsák a szülők számára a 0-3 éves korosztály szakszerű bölcsődei nevelését, gondozását, amíg ők dolgoznak. Amely a jelenlegi járvány időszakában, kezdetben az úgynevezett „online bölcsi” helyi kialakítását, majd az újranyitást követően fokozottabb odafigyelést és felelősséget igényel minden dolgozó részéről. Ez mindenki számára nagyobb munkaterhelést, több stresszt jelent, amelyeket a fertőzéssel járó betegszabadság problémák és karantén miatti kiesések csak tetéznek.

Szervezetünk és a magam nevében ezúton köszönöm meg valamennyiük számára az immár több mint egy éve tartó járványhelyzetben a bölcsődés korosztály nevelésében-gondozásában végzett kitartó áldozatos munkájukat. Köszönöm, hogy helyt állnak a munkahelyeken akkor is, amikor a kicsiktől a 1,5 méteres távolság betartására nincs lehetőség, hiszen a gyermekek nevelése, gondozása testközelben történik, amely során nem maradhat el a vigasztalás, az ölelés sem

- hívta fel a figyelmet Szűcs Viktória.

A gyermekekkel történő mindennapos bölcsődei munka során épp úgy ki vannak téve a fertőzésveszélynek, mint a szülőkkel történő napi kontaktusok során. Ezzel kimondatlanul valamennyien kockázatot vállalnak, hogy megbetegedhetnek, és saját családjuk is megfertőződhet. Épp ezért álltunk ki határozottan a védőeszközök és fertőtlenítő szerek folyamatos rendelkezésre állása, a tesztelések szükségessége és a soron kívüli védőoltás biztosítása mellett. Ezek a kampányaink sikeresek voltak, de mindezek ellenére, a járvány a bölcsődei szakmában számos megbetegedést okozott és végzetes áldozatot is követelt, ez utóbbi nagy veszteség mindannyiunk számára.

2021. április 21. a Bölcsődék Napja jó alkalom arra, hogy megálljunk és emlékezzünk, tisztelegjünk a hivatásunk, a szakmánk kiemelkedő személyiségei, illetve a koronavírus járványban munkahelyen megbetegedettek és elhunyt kollégánk előtt

- tette hozzá Szűcs Viktória, a BDDSZ elnöke.