Pálinkás József pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson

Pálinkás József pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson

Egy újabb párt, az Új Világ Néppárt is bejelentkezett a a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztásba - írja az atv.hu. A Pálinkás József vezette párt kívülállóként mérettetné meg magát, de a tervek szerint később akár önálló frakciót is létrehozhat.

Korábban a hatpárti ellenzék az előválasztáson való indulást ahhoz kötötte, hogy azon csak olyan jelölt indulhat, aki vállalja, hogy csatlakozik valamelyik párt frakciójához a választások után.

Amennyiben az előválasztáson ötnél több jelöltünk túl jut, akkor tárgyalunk az önálló frakció létrehozásáról

- jelentette ki Pálinkás, akinek pártja azt várja, hogy 20-30 jelöltet tudnak majd elindítani az előválasztáson. 

Az Új Világ Néppárt egyedüli miniszterelnök-jelöltje maga Pálinkás József lehet.

Dobrev Klára, a DK jelöltje pedig bejelentette, hogy megállapodtak a Magyar Liberális Párttal az őszi előválasztáson történő közös indulásban. Azaz a DK két politikusukat, Bősz Anettet és Schermer Ádámot is támogatja majd.

Eddig öten jelentették be hivatalosan, hogy elindulnak miniszterelnök-jelöltként az ellenzék politikusai közül: Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és Jakab Péter.

Előválasztás '21: július vége és október eleje között lesznek nyílt viták

A választáson együttműködő ellenzéki pártok az esélyegyenlőség jegyében úgy döntöttek, az előválasztási vitákat július 26. és október 10. között fogják megrendezni. Indoklásuk szerint a kezdő dátumra azért van szükség, mert akkor nyílik az előválasztási jelölt-bejelentkezés, így ettől az időponttól már olyan személyek vehetnek részt a vitákon, akik ténylegesen jelöltetik magukat a 2021 őszi ellenzéki előválasztáson.

A választáson együttműködő ellenzéki pártok szombati közleményükben azt írták, hogy az esélyegyenlőség jegyében úgy döntöttek, az előválasztási vitákat július 26. és október 10. között fogják megrendezni.