Lehallgatási botrány - Az Amazon felhőszolgáltatója lekapcsolta az izraeli kibercéghez köthető fiókokat

Lehallgatási botrány - Az Amazon felhőszolgáltatója lekapcsolta az izraeli kibercéghez köthető fiókokat

Lekapcsolta az NSO Group nevű izraeli kibercéghez köthető infrastruktúrát és fiókokat az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) a Magyarországot is súlyosan érintő lehallgatási botrány után - erről számolt be hétfőn a Vice amerikai médiacsoport.

Mint ismert, az NSO egyik szoftverét vélhetően arra használták fel, hogy feltörjék újságírók, kormánytisztviselők és jogvédők okostelefonjait világszerte.

Az Orbán-kormány lehallgatási botrányától hangos a nemzetközi sajtó

Ahogy korábban írtunk róla, már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, médiacégeket tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve szűkebb környezetük is. A kutatás során olyan közvetett bizonyítékot is találtak, amelyek arra utalnak, a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak.

Az izraeli cég visszautasította a riportban megjelent állításokat, egyúttal közölte, hogy állításuk szerint a terméket csakis arra szánták, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

A Vice mindazonáltal idézte az AWS egy szóvivőjét, aki szerint "gyorsan cselekedtek" azt követően, hogy értesültek a riportban szereplő tevékenységről.