Pálinkás Józsefet támogatja a Jobbik Hajdú-Bihar 1. választókerületében

Pálinkás Józsefet támogatja a Jobbik Hajdú-Bihar 1. választókerületében

Hajdú-Bihar 1-es számú választókerületében a Jobbik Pálinkás Józsefet, az Új Világ Néppárt jelöltjét támogatja - jelentette be Jakab Péter Facebook-posztjában szerda délelőtt. Mint fogalmazott:

Magyarországon a többségnek elege van a jelenlegi kormányzásból és politikából. Olyan jogos választói akaratnak kell most megfelelnünk, amely már a 2010 utáni választások során is érzékelhető volt, de az akkori pártelnököknek fontosabb volt a saját egójuk, s ez csak újabb és újabb fideszes kétharmadot eredményezett.

Pálinkás József is a Jobbik parlamenti frakciójába ülhet be

Ahogy közeledünk az előválasztásra való regisztráció augusztus 15-ei határidejéhez, úgy válnak egyre izgalmasabbá az utolsó napok bejelentései. Azt az Alfahírnek adott interjújában is elismerte Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje, hogy "teljesen természetes, hogy a DK-nak és a Jobbiknak vannak a legerősebb pozíciói, a legtöbb esélyes jelöltje, mert ez a két párt jelenti az ellenzék vezető erejét", ugyanakkor a Jobbiknak láthatóan sikerül szövetséget kötnie párton kívüli jelöltekkel is.

Jakab úgy látja, a mostani összefogás ezen változtat, olyan esélyt ad az ellenzéknek, amitől láthatóan tart a kormánypárt. 

Pálinkás professzor úr, az Új Világ Néppárt elnöke, debreceni előválasztási jelöltje kérlelhetetlen ellenfele lesz ennek az Orbán-féle tisztességtelen politikának!

- tette hozzá a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, aki egyben emlékeztetett:

A Jobbik csak ott indul el, ahol mi szolgáljuk legjobban a kormányváltást. Ott győznünk is kell. Máshol pedig mást kell győzelemre segítenünk. Erről is szól az összefogás! 

Az ellenzéki politikus leszögezte azt is:

Mi olyan jelölteket támogatunk, akik következetesen vállalják, hogy a választókerületben élők érdekeit képviselik majd. Debrecenben is.

Jakab Péter hangsúlyozta, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke azt vallja, amit a Jobbik is: azaz erős vidék nélkül nincs erős Magyarország.

Pálinkás József garancia arra, hogy a polgári jobbközép értékrend képviselve lesz a politikában és a leendő kormányzásban. A professzor úr méltán nyerte el a bizalmamat, és a Jobbik is őt támogatja a debreceni előválasztási küzdelemben! 

- zárta bejegyzését a Jobbik elnöke.