Orbán Rómában Melonival egyeztetett, az európai jobboldal helyzetéről és az erősödő migrációs veszélyről is szó esett

Orbán Rómában Melonival egyeztetett, az európai jobboldal helyzetéről és az erősödő migrációs veszélyről is szó esett

Mint megírtuk, először nem lehetett tudni, miért maradt el a tegnap szokásos pénteki Orbán-rádióinterjú, délelőtt aztán bejárta az egész sajtót a 444 egyik olvasója által készített fotó, amelyen az látható, hogy Rómában vakációzik az Orbán család. Nem sokkal ezután Havasi Bertalan sajtófőnök igyekezett sebtiben megmagyarázni, mit keres ott a miniszterelnök: mint közleményéből kiderült, az egyébként református felekezetű Orbán Viktor a világ katolikus törvényhozóinak 12. éves konferenciájára utazott pénteken. Ezt előzhette meg egy csütörtöki vacsora.

Orbán Viktor Rómában nyaral családjával - ezért nem szerepelhetett ma a rádióban sem

Rómában vakációzik az Orbán család - a 444 egyik olvasója által készített fotó tanúsága szerint. A csütörtök este készült fényképen látható, amint a miniszterelnök az olasz főváros egyik éttermében ül háttal, fehér ingben a feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral együtt.

Szintén Havasi Bertalan szombati tájékoztatásából tudjuk, hogy olaszországi látogatása során a miniszterelnök Giorgia Melonival, az olasz Fratelli d'Italia párt elnökével is megbeszélést folytatott, amelyen szóba került az európai jobboldal helyzete és az újból erősödő migrációs veszély is.

Mint kiderült, Meloni és Orbán megegyezett: közös céljuk az, hogy újra a jobboldal legyen a legnagyobb politikai erő Európában. A találkozón, amin Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi ügyekért is felelős alelnöke is részt vett szóba került az afganisztáni összeomlás miatt várható migrációs nyomás témája. Egyetértettek abban, hogy a tömeges befogadás nem megoldás, a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni.

Az európai országoknak a több irányból is erősödő migrációs nyomásnak a szárazföldön és a tengeren is ellen kell állniuk – számolt be a megbeszélés részleteiről Havasi Bertalan.

A nagy megbeszélésről egyébként - ami egy lépcsőn ülve történt - Novák Katalin egy fotót is posztolt Facebook-oldalán.