Jakab: nem járókelő, hanem egy ismert provokátor ellen kellett fellépniük a szervezőknek és rendőröknek

Jakab: nem járókelő, hanem egy ismert provokátor ellen kellett fellépniük a szervezőknek és rendőröknek

A fideszes sajtó nemrég elkezdett egy olyan álhírt terjeszteni, miszerint Jakab Péter hajdúhadházi fórumán a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének testőrei összevertek egy kutyáját sétáltató járókelőt. Noha minimális realitásérzékkel is bárki számára nyilvánvaló lehetett, hogy itt valami nem stimmel, a Jobbik elnöke most nyilvánosan reagált arra, mi történt pontosan.

Azt írta, a fórumon megjelent egy fickó, akit sokan csak arról ismernek, hogy „szeret lőfegyverrel mászkálni”. Ez az illető a fórumon zaklatta a választókat, majd megrúgta az egyik jobbikos szervezőt is.

„Ezután a fórum lebonyolításáért felelős egyik rendezvénybiztosító tette a dolgát.”

– fogalmazta meg Jakab Péter azt, hogy az agresszív provokátort levitték a földre, majd rendőri intézkedés következett.

„Köszönöm neki és a rendőrségnek is, hogy utána bent tartották ezt a Fidesz-média szerinti ártatlan, ’kutyát sétáltató járókelőt’. A rendbontókkal szemben így kell fellépni.”

- írta, hozzátéve, hogy a hazugságok miatt a jogi lépéseket megteszik.

A Fidesz-média egyébként szándékosan elhallgatta a provokátor kilétét és úgy csinált, mintha egy civil, kutyáját sétáltató járókelőről lett volna szó. Tették ezt úgy, hogy a Ripost eredeti videójából elfelejtették kitakarni a rendőrségi jegyzőkönyvben szereplő nevet: Rubi Gergelyét.

Rubi Gergely 2010 és 2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, azonban radikálisként már a néppárti fordulat előtt kezdte elveszíteni helyét a pártban, amit azóta folyamatosan éles kritikával illet. Korábban már Vona Gábor egykori pártelnök rendezvényét is megzavarta, de szívesen szerepet vállalt a fideszes Echo TV-ben is, hogy a 2018-as választási kampányban a Jobbik ellen beszéljen.

Jakab Péter fórumának megzavarása ennek a folyamatnak volt újabb epizódja, tehát járókelőről szó sincs, az pedig, hogy a kutyájával ment ki balhét kelteni, valójában részletkérdés. Ahogyan az is, hogy a Ripost nevű, újságnak álcázott fideszes álhír-kiadvány és az azt gátlástalanul szemléző fősodratú Fidesz-média most is hazudott, hiszen aligha lehetett tőlük mást várni, ha Jakab Péterről van szó.