Amikor a jobbikos Kovács Imre István, közérdekű adatigényléssel fordult a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-hez, arra számítottunk, hogy bürokratikus csúszásokról vagy elhúzódó engedélyezésekről kapunk tájékoztatást. Ehelyett kiderült az igazság: a 2023 augusztusában megítélt 549 569 eurós támogatáshoz a városvezetés egyszerűen hozzá sem nyúlt.
Ősgyep vagy felelőtlenség? A szakmai mellébeszélés hálója
A városvezetés utólagos magyarázkodása több mint visszás. A Városgazda azzal védekezik, hogy a területen található „ősgyep” miatt nem javasolták a beruházást, valamint arra hivatkoznak, hogy a vadkerítés építését nem támogatta a pályázat.
Tegyük fel a nyilvánvaló szakmai és logikus kérdéseket:
- Hogyan hagyhatta jóvá az erdészeti hatóság a kivitelezési tervet, ha az természetvédelmi akadályokba ütközött volna? A projektet független szakemberek vizsgálták, elkészült a termőhelyfeltárás és a tervdokumentáció, a támogató szerv pedig mindent rendben talált.
- Hogyan dönthettek a projekt leállításáról hatástanulmányok nélkül? A hivatalos válaszukból feketén-fehéren kiderül: semmilyen belső környezetvédelmi, szén-dioxid-megkötési vagy gazdasági hatásvizsgálat nem készült. Hasraütésszerűen mondtak le 32,5 hektár erdőről!
Aki azt hirdeti, hogy Miskolc a Bükk városa, az nem mondhat le önként 32 hektár új erdőről. Ez nem zöldpolitika, hanem teljes nemtörődömség.
Cserbenhagyott helyi vállalkozók és miskolci családok
A Jobbik álláspontja szerint a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem nem egymás ellenségei, hanem kéz a kézben kell járniuk. Ez az erdőtelepítési projekt nemcsak a környezetet szépítette volna, hanem éveken át munkát és kenyeret adhatott volna a miskolciaknak.
A cserjeirtás, a terület-előkészítés, a kerítésépítés, a makkvetés és az évekig tartó ápolás mind-mind helyi vállalkozóknak, borsodi szakembereknek és a Városgazda saját dolgozóinak jelentett volna megrendelést és biztos jövedelmet. Ehelyett a Városgazda és a városvezetés határozatlansága miatt a helyi gazdaság is elesett a több tízmillió forintos helyi megrendelésektől és az azzal járó adóbevételektől.
A pénz még nem veszett el – Cselekedni kell!
Ez az ügy nem a múltban elkövetett hibákról szól, hanem a jelenben meghozandó döntésekről. A hivatalos válaszok alapján a 225 millió forintos támogatás 2027 júniusáig még lehívható. A lehetőség tehát még adott, a kapuk nincsenek zárva.
A Jobbik nem fogja annyiban hagyni a miskolciak jövőjének elherdálását. Követeljük a városvezetéstől:
Azonnal tisztázzák, ki hozta meg a döntést a beruházás leállításáról hatásvizsgálatok hiányában!
Üljenek asztalhoz a szakemberekkel, és mentse meg a város ezt a 225 millió forintos támogatást!
Ha valóban ősgyepet érint a terület, keressenek átcsoportosítással vagy módosítással olyan miskolci területet, ahol megvalósítható az erdősítés!
Miskolc nem olyan gazdag város, hogy negyedmilliárd forintokat dobáljon a kukába. A miskolciak nem üres szlogeneket, hanem zöldülő várost, helyi munkát és felelős gazdálkodást érdemelnek!
