Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra - írja az MTI.

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat. Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre. Ferenc pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal, Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével. Magyar részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta a pápát.

A katolikus egyházfő a repülőtérről személygépkocsival a Szépművészeti Múzeumba indult. A pápa a múzeumban találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a magyar püspöki kar tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával. Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében, a pápamobilon utazva találkozik a magyar hívekkel a Hősök terén.

Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis fél 12-kor kezdődik. A mise és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa a repülőtérre megy, ahonnan Pozsonyba utazik.