Az előválasztás manipulációs botránya után több pozíciójáról is lemond az MSZP elnökségi tagja

halmi józsef, tóth bertalan
Halmi József és Tóth Bertalan
Dr. Tóth Bertalan/Facebook

Október 15-ével lemond választókerületi elnöki, és az országos választmány tagi pozíciójáról Halmi József, az MSZP elnökségi tagja – közölte a szocialista politikus keddi Facebook-posztjában, amit nem sokkal később elrejtett, majd visszatett.

Az elmúlt hónapok eseményeit látva, gondolom, nem kell megindokolnom ezt a cselekedetemet – írta, ami alatt a Szabolcs megye 5. számú választókerületében kitört botrányra és annak következményeire gondolt a győrteleki polgármester.

halmi józsef

Mint beszámoltunk róla, egy nyilvánosságra került hangfelvételen egy DK-s aktivista arról beszélt egy érdeklődőnek, hogy a Fidesz segíteni fog közös jelöltjüknek, a szocialista Papp Ildikónak az előválasztáson úgy, hogy ők is küldenek szavazókat a jobbikos Földi István ellen.

Egy fideszes-MSZP-s baráti társaság boszorkánykonyhájába kavarhatott be a jobbikos Földi István

Minden jel arra mutat, hogy egy fideszes önkormányzat vezetője segíthetett az MSZP egyik elnökségi tagjának abban, hogy megakadályozzák egy jobbikos politikus indulását az ellenzéki előválasztáson. Az ügyben feljelentés született, az előválasztási bizottság pedig nem asszisztált a lejárató kampányhoz, és felmentette a célkeresztbe került Földi Istvánt.

Az ügyet az is fokozta, hogy az MSZP jelöltjének kampányfőnöke, Halmi József állítólagos korrupciós ügyekre hivatkozva etikai eljárást indított a jobbikos Földivel szemben az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) előtt, de ez elbukott, még a baloldali tagok sem adtak hitelt a vélt bizonyítékoknak.

Pedig maguk az iratok is érdekesek voltak, legalábbis abból a szempontból, hogy azokat – az ügyészségi, adóhatósági papírokat - Halmi nagy valószínűséggel egy fideszes polgármestertől kaphatta, aki feljelentőként egyedül rendelkezhetett azokkal. A szocialista politikus kormánypártiakkal ápolt jó kapcsolata azonban nem csak itt tűnt ki, hanem ott is, hogy nyilvánosan felvállalta kiváló barátságát a térség fideszes képviselőjével, Kovács Sándorral.

A botrány hatására korábban már kilépett a Demokratikus Koalícióból a hangfelvételen szereplő tag, illetve egyik választókerületi szervezőtársa is. Ezt a sort folytatja most Halmi József azzal, hogy több fontos pozícióját is elhagyja az MSZP-n belül.