Közel háromezer egészségügyi dolgozó eshet ki a rendszerből, amiért nem oltatta be magát

kórház, Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

2-3 ezren is oltatlanok lehetnek az egészségügyi dolgozók közül, ezért kiesnek az ellátó rendszerből - nyilatkozta az RTL híradójának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

Az érintettek között nemcsak orvosok, hanem ápolók, asszisztensek, műtősök, vagy takarítók és karbantartók, illetve a gazdasági osztályon dolgozók is szerepelnek.

Soós szerint a kisebb létszámú intézményekben 5-10 főt bocsáthatnak el, a nagyobbakban 15-80 közé tette ezt a számot, ami tudomása szerint körülbelül 200 intézményt érinthet.

Bár a minisztérium a csatornának azt mondta, hogy az egészségügyi ellátás nincs veszélyben, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke úgy véli, már 10-20 ember kiesése is helyenként fennakadásokat okozhat az ellátásban.

A kormány szeptember 15-ig adott haladékot az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltás felvételére. Aki ezt nem teszi meg, annak azonnal felmondanak és végkielégítés nélkül távozhat október végéig a rendszerből.

Egészségügyi alkalmazottak kötelező oltása: egy-két ezer újabb dolgozó eshet ki a rendszerből

A Magyar Közlöny keddi számából derült ki, hogy a kormány szeptember elsejéről 15-ére tolta az egészségügyi dolgozók kötelező beoltásának idejét. Azonban a Pintér Sándor által jegyzett rendelet indoklást nem közölt azzal kapcsolatban, hogy miért halasztja két héttel a kötelezővé tett oltás felvételét.