Épphogy kihirdették az eredményét, máris itt a következő nemzeti konzultáció

Nemzeti konzultációs plakátok, emoji
Béli Balázs/Alfahír

Magyarország kormánya párbeszédet indít zöld ügyekben - írja az MTI online hasábján, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton közzétett Facebook-bejegyzése nyomán. Vagyis akinek kezdett hiánya lenni az irányított nemzeti konzultációkat illetően, most megnyugodhat.

Ki nem találná hányan töltötték ki, és mi lett a Nemzeti Konzultáció eredménye

Miután a kormányszóvívő megköszönte a közel másfél millió embernek -és a NERbotnak-, hogy véleményüket megosztották a kormánnyal, a nagy meglepetést okozó konklúziókat is közölte, amik Orbánék előzetes várakozásait hozták. Eszerint a járvány utáni élet újraindítására vonatkozó kérdés kapcsán a válaszadók 96 százaléka arra voksolt, hogy „Magyarországot meg kell erősíteni" azért, hogy meg tudjunk felelni az új kihívásoknak egy veszélyesebb korban is.

Nyitrai emlékeztetett arra, hogy eddig 13 alkalommal kérték ki az állampolgárok véleményét és vették figyelembe javaslataikat a döntéseknél, intézkedéseknél.

Nagy István agrárminiszter a videóban azt hangsúlyozta, hogy teremtett világunkért felelősséggel tartozunk. Ezért is hirdették meg az Országfásítási Programot, amelyhez egyre többen csatlakoznak. Az élhetőbb környezet megteremtéséért a fával borított területek nagyságát a jelenlegi 24-ről 27 százalékra növelik.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára azt mondta, hogy a kormány a szavak helyett a konkrét cselekvést választotta a klímavédelem kérdéskörében.

A felmérésben egyebek között a hulladékok újrahasznosításáról, a napelemek telepítésének és az elektromos közlekedés állami támogatásáról, a faültetési program folytatásáról, a gyermekek környezettudatos neveléséről, a nagy szennyező cégek klímavédelmi költségeinek megfizetéséről mondhatják el véleményüket a kitöltők - beszélt a részletekről az államtitkár.

Király Nóra, a Zöld Követ egyesület elnöke kiemelte: az emberek véleményének megismerése érdekében fontosnak tartja a párbeszédet. A megosztott javaslatokat a be tudják építeni munkájukba, ezzel segítve, hogy gyermekeink egy tisztább, zöldebb, élhetőbb bolygón éljenek - fogalmazott az egyesület elnöke.

A 12 kérdésből álló kérdőívet november végéig lehet kitölteni.