Márki-Zay több politikust, szakértőt is megnevezett, akik a különböző területekért felelnek majd

Márki-Zay több politikust, szakértőt is megnevezett, akik a különböző területekért felelnek majd

Márki Zay Péter, az összefogás miniszterelnök-jelöltje a Partizánon megjelenő Spartacus vasárnapi adásában először beszélt konkrét nevekről, akik előbb a választási, de végsősoron a kormányprogram összeállításnak arcai lesznek. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, nem pozíció-osztogatásról van szó (ezt eltanulta Orbán Viktortól, aki a választások előtt szintén nem szokott előre kinevezésekről egyezkedni), de ódzkodott attól is, hogy árnyékkormánynak nevezze ezt a szekértői testületet, ami képviselni fogja az összefogás leendő kormányprogramját.

Elmondása szerint mintegy 20 talking head/beszélő embert kértek fel, akik egy-egy szakterület felelősei lesznek a kormányzati felkészülésben, és a kormányzati program megírásában. A lista nincs összefüggésben a minisztériumok későbbi vezetésével - tette hozzá Márki-Zay Péter. á

  • Bod Péter Ákos eddig is vállalt szerepet, és szívesen venné a közreműködését később is;
  • Bojár Gábor a vállalkozásokkal kapcsolatos gazdaságpolitikai kérdésekért felelne;
  • Király Júlia monetáris területen;
  • a jobbikos Steinmetz Ádám a sport területéért jelentkezett;
  • Komáromi Zoltán (DK) az egészségügyért felelne, de a párbeszédes Szabó Tímea is itt segít;
  • Fleck Zoltán jogász már felállította azt a közjogi tanácsadó testületet, aminek az elsődleges célja, hogy az alkotmányra javaslatot tegyen, és a közjogi átmenet kérdéseit rendezze - Márki-Zay kiemelte, az új alkotmányt népszavazásnak kell megerősítenie;
  • Szél Bernadett (független országgyűlési képviselő/Momentum), Jávor Benedek, Schmuck Erzsébet (LMP) lesznek a zöldpolitika arcai;
  • illetve Gyenes Szilárd (Momentum) a hulladékgazdálkodásért,
  • míg Holoda Attila az energiapolitikáért felel majd.

Márki-Zay Péter egyébiránt azt a vasárnapi Facebook-videójában ismerte el, hogy 5 millió forint érkezett Bige László milliárdos nagyvállalkozótól a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányszámlájára.