Rig Lajos az oltásokról: „Több szakmát, kevesebb politikát, különben nem lesz bizalom”

Rig Lajos az oltásokról: „Több szakmát, kevesebb politikát, különben nem lesz bizalom”

Rig Lajos, a Jobbik mentőápolóként is önkénteskedő országgyűlési képviselője ismét saját tapasztalatait és gondolatait osztotta meg közösségi oldalán. Az egészségügyi szakpolitikus közölte, a számukra kötelező harmadik oltást kedden kapta meg, mint írja:

abban biztos vagyok, nem szeretnék lélegeztetőgépen meghalni.

Felidézi, az utóbbi időben számos, hirtelen bekövetkező oxigénszintesés miatt fulladó beteget látott.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Elismeri, hogy az oltóanyagok hosszú távú hatását még nem ismerjük, ugyanakkor ő és a többiek, akik az oltás mellett döntöttek, bíznak „azokban a tudósokban, akiknek a hivatása, hogy embereket gyógyítanak, életeket mentenek”.

Bízunk azokban, akiknek a hippokratészi esküben megfogalmazott NIL NOCERE (Ne árts!) a legfőbb intelem

– írja Rig. Felidézi, „bíztunk bennük akkor is, amikor először adattunk be más vakcinát, vagy szedünk be az életünk során különböző gyógyszereket, számos lehetséges mellékhatással”.

Ugyanakkor

Rig leszögezi, nem ért egyet a kötelező oltással,

és úgy véli, az emberek joggal bizonytalanok és bizalmatlanok. Szerinte ugyanis a kormányzat „a kezdetek óta kritikán alul kezeli a járványt”, Orbánék célja „a saját népszerűségük megtartása (akár emberéletek árán is) és a gátlástalan lopás, nyerészkedés (lélegeztetőgép-biznisz, PCR-tesztek, vakcinák…)”. Rig álláspontja szerint a kormányzatban

trükköznek a számokkal, és nem a vírus terjedéséhez alakítják a korlátozásokat, hanem a saját népszerűségi mutatóikhoz.

Ismerteti, sokan a közvetlen környezetükben is látják, oltás mellett is meg lehet betegedni, valamint jelentkeznek mellékhatások is. Az egészségügyi politikus szerint a gond az, hogy a kabinet „ezeket az információkat is titkolja, ferdít, az általuk megbízott “szakértők” gyakran mondanak saját maguknak is ellent, attól függően, mi az aktuális kormányzati elvárás”,

a kórházakban uralkodó valós helyzetről, a súlyos szakemberhiány következtében elhunytakról pedig tilos beszélni.

Rig ezért úgy gondolja, amíg a kormányban nem bízhatnak az emberek, nincs egyenes kommunikáció, addig nem szabad oltásra kötelezni senkit.

Több szakmát, kevesebb politikát, különben nem lesz bizalom

– zárja posztját az ellenzéki politikus.

Rig Lajos mentőzés során szerzett tapasztalatairól pénteken írt posztot, erről itt olvashatnak:

Rig Lajos mentőzési tapasztalatai szerint az esetek közel fele oltott

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusaként és mentődolgozóként is tevékenykedő Rig Lajos Facebook-posztban számolt be saját tapasztalatairól, azt illusztrálva, hogy mégis milyen állapotok uralkodnak a hazai járványhelyzetben a negyedik hullám idején. Az ellenzéki országgyűlési képviselő által megosztottakból kiderül: a betegek és a covidos betegek száma is egyaránt sok, ugyanakkor oltott és oltatlan is van köztük.