Oltásellenes tüntetők rohamozták meg a bolgár parlamentet

Oltásellenes tüntetők rohamozták meg a bolgár parlamentet

Oltásellenes tüntetők igyekezték megrohamozni a bolgár parlamentet, és rövid időre összeverekedtek a rendőrökkel a koronavírus miatt elrendelt korlátozások elleni eseményen Szófiában – adta hírül csütörtökön a CNN.

Bulgária fővárosában közel háromezren gyűltek össze, hogy a kötelező egészségügyi igazolvány eltörlését követeljék, amely szerintük a bolgárok jogait csorbítja, és a vakcina felvételére kényszeríti őket.

A demonstrálók visszaszorítottak egy rendőrségi kordont a parlament körül, majd elérték az épület bejáratát. Ott felszólították a törvényhozókat, hogy jöjjenek ki, és foglalkozzanak a követeléseikkel. A történtek közepette többen, köztük rendőrök is megsérültek.

A frissen, egy hónapja hivatalba lépett kormányfő, Kiril Petkov a bolgár bTV televíziónak azt mondta, megígéri, hogy meghallgatja a tiltakozók követeléseit, amikor véget ér a karanténja.

A statisztikák szerint az Európai Unió tagállamai közül lakosságarányosan a balkáni ország a legkevésbé átoltott.