Lavrov: nem a nyugati „hisztériára” adott válasz az orosz csapatok visszavonása

Lavrov: nem a nyugati „hisztériára” adott válasz az orosz csapatok visszavonása

Megkezdték a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az Oroszország területén zajló hadgyakorlaton – jelentette be Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden Moszkvában az MTI beszámolója szerint.

Az első vasúti szerelvények és teherautó-konvojok még kedden elindulnak a helyőrségek felé. A bejelentésre a rubel árfolyama erősödni kezdett.

Konasenkov azt is közölte, hogy a Szövetséges Eltökéltség – 2022 kódnevű fehéroroszországi közös fehérorosz-orosz hadgyakorlat utolsó szakaszában, február 19-én, a Minszkben akkreditált katonai attasék megfigyelőként vehetnek majd részt Obuz-Lesznyevszkij lőterén.

„A Déli és a Nyugati Katonai Körzetből érkező csapatok, miután végrehajtották a kitűzött feladataikat, már elkezdték a felmálházást a vasúti és közúti szállítóeszközökre, és még ma elindulnak vissza a laktanyáikba”

– fogalmazott a Konasenkov.

Az elmúlt hetekben több NATO-ország azzal vádolta Moszkvát, hogy az Ukrajna elleni invázió céljából vont össze erőket az ukrán határ közelében, sőt Joe Biden kijelentette, hogy Oroszország február 16-án megkezdi a háborút.

„Valóban, ez (Biden bejelentése) az egész világot lázba hozta. Ez nem más, mint teljesen példátlan információs kampány az európai feszültségek provokálására és szítására”

– értékelte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, az amerikai államfő nyilatkozatát újságíróknak kommentálva.

Peszkov megerősítette, hogy megkezdődött az orosz területen, az ukrán határ közelében megtartott orosz hadgyakorlaton részt vevő orosz erők tervszerű visszavonása.

Az orosz honvédelmi minisztérium több olyan videót is megosztott, amelyeken az orosz páncélosok távozását mutatják be.

„Mi ezt (a részleges csapatvisszavonást) attól függetlenül hajtjuk végre, hogy mások mit gondolnak, hogy ki hogyan hisztériázik, és ki hogyan kezd valódi – nem félek ettől a szótól – információs terrorizmusba. A karaván halad”

– tette hozzá Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az invázióval kapcsolatos vádakra reagálva.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Telegram-bejegyzésben sürgette, hogy a brit vezetés kérjen bocsánatot a brit alattvalóktól és a világ közvéleményétől a hivatalos tisztségviselői által az állítólagos készülő orosz támadásról hangoztatott „hazugságokért”.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy hány egységet érint a visszahívás, de a NATO nem látja semmi nyomát az Ukrajna környékén végzett orosz csapatösszevonás okozta feszültség csökkenésének.

Jens Stoltenberg a NATO-országok védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos tanácskozása előtt hangsúlyozta: minden készen áll az orosz támadás megindítására Ukrajna ellen, de Moszkvának még van ideje arra, hogy kivonja csapatait az ukrán határ közeléből. Úgy látja vannak jelek Moszkva részéről, amelyek szerint a diplomáciai erőfeszítéseket folytatni kell, és amelyek „helyet adnak némi az óvatos optimizmusnak”.

A szövetségesek készen állnak a párbeszéd folytatására Moszkvával, készek az orosz aggályok meghallgatására a feszültség csökkentése és egy esetleges támadás elkerülése érdekében – tette hozzá a NATO-főtitkár.