Hova tűnt Merkely Béla, miért bújtatja a propaganda a(z egykori) sztárprofesszort?

Hova tűnt Merkely Béla, miért bújtatja a propaganda a(z egykori) sztárprofesszort?

"Az oltás működik, Magyarország működik" címmel még tavaly ősszel indult egy országos plakátkampány, amelynek arca Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora volt. Akkoriban nagyon futott a professzor az állami és pártsajtóban, azonban 2022-re mintha valami eltört volna. Úgy tűnik, eltűnt a bizalom. 

Mondjuk, az elmúlt hetek eseményei bőven adtak okot arra, hogy csökkenjen Merkely Béla hitelessége a közbeszédben.

Kamu adatok

A koronavírussal kapcsolatos kormányzati kommunikációra jellemző módon Merkely sem tudta elkerülni, hogy számtalan önellentmondásba keveredjen. Ennek talán az egyik csúcspontja az volt, amikor tavaly december végén kiderült, nem létező adatokra hivatkozott, amikor állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen.

Pénzeső 

Azt pedig az Alfahír írta meg még novemberben, hogy Merkely az SE rektoraként alaposan, tízmilliókkal kitömte jobbkezének cégét, miközben a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény értelmében összeférhetetlen az egyetemi vezetői tisztség és az egyetemmel azonos, vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, illetve a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló más gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagság. 

Sokatmondó, de január végén - amikor hosszú idő után megszólalt Merkely - egy olyan interjút készített a kormánypárti Magyar Nemzet a rektorral, amelyben már ki sem ejtették (!!! - a szerk.) a koronavírus szót.

Idén aztán két ennél is komolyabb botrányban merült fel a neve. 

Kamu tesztek

Kiderült, hogy az általa vezetett az általa vezetett egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a fideszes vezetésű Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta. A belső vizsgálat során végül egy orvost vontak felelősségre. 

Merkelyék fegyvere

Az pedig még nehezebben emészthette meg a nyilvánosság, amikor Merkely Béla ügyvédje megpróbálta eltüntetni a Schadl György páncélszekrényében tárolt szexvideókról szóló cikkeket. Beszámoltunk róla, az Alfahír domain-regisztrátoránál is próbálkozott a rektor nevében eljáró ügyvéd, igaz, nálunk eredménytelenül.

Emiatt pedig sikerült végérvényesen összekötni Merkely Béla nevét a végrehajtók korrupció miatt megbukott főnökénél talált titokzatos szexvideóval. 

Újabb fegyver kerülhet a kormányoldal kezébe a Merkely ügyvédje által alkalmazott cikkeltávolítási módszerrel

Ahogy arról korábban beszámoltunk, most már nem a bíróságokon keresztül igyekeznek a NER-közeli szereplőkről kínos tényeket közlő cikkeket eltávolíttatni, hanem az adott portálok domain-regisztrátorainál próbálkoznak egy-egy cikk eltüntetésével az ezzel megbízott jogi képviselők. Merkely Béla ügyvédje az alábbi cikkünket próbálta meg töröltetni ezzel a módszerrel az elmúlt héten:

Hat nap januárban

Az MTI idén négy alkalommal foglalkozott Merkely Bélával. Január 7-én a Kossuth Rádióban és az állami tévében szerepelt, ahol a rektor elmondta, hogy "a teljes oltás a három oltás", és hogy "a médiában megjelenő hamis hírek jelentősen rontják az oltási aktivitást".

Január 8-án még eldicsekedett a távirati irodának, hogy beadták az ötszázezredik vakcinát a Semmelweis Egyetemen. Két nappal később Palkovics miniszterrel átvett egy fotonszámláló detektoros CT, majd január 13-án pedig egy másik fideszes politikussal, Zsigó Róberttel pózolt a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, illetve a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének közös konferenciáján.

Azután nincs több hír Merkelyről az MTI-n.

Az állami híradó honlapján is hasonló, igaz, ott január 27-én beszámoltak egy plusz közleményről, ami az SE és az AstraZeneca együttműködéséről szólt. A szintén kormánypropagandát közlő Magyar Nemzet keresője pedig mindössze három anyagot dob fel Merkely nevére - abból az egyik a koronavírus-világjárvánnyal nem foglalkozó interjú. Ebbe a képbe illeszkedik, hogy a kormány lejáratókampányait levezénylő bulvárlap, a Bors az úszásról, vízilabdáról kérdezte a rektort tegnap.

Úgy néz ki, a Merkelyvel kapcsolatos botrányok alaposan kikezdték a rektor hitelességét, így a kormányzati agytröszt jobbnak látta levenni őt a plakátokról, címlapokról, miközben a járvány következtében már 43 299-en hunytak el Magyarországon.