Egy tavaly novemberi megjelenéssel újabb kiadvánnyal gazdagította diszkográfiáját, valamint csalt örömkönnyeket az animal metalt kedvelők szemébe a debreceni székhelyű Diktátor zenekar. A H-Music gondozásában megjelent 12 tételes Disznó az űrben című album akár konceptlemeznek is nevezhető, hiszen ezúttal a korongra került dalok mindegyike állatos (szöveget kapott), ahogy azt a banda énekes (ordibátor)/gitárosa, Derzsi Vezér – többek között – nekünk is megjövendölte az előző CD kapcsán vele készült interjúban. Van itt minden, mint a búcsúban: ganajtúró bogár, elefánt, bolha, egér, disznó, kenguru, liba, nyúl, bárány, páva, tehén, sőt még vándormadár is, a muzsika pedig a nagy többség által elvárt/megszokott modern, agyonkompresszált hangzásra fittyet hányva, teljesen autentikus (értsd: nyers) megszólalásban csendül fel. A tavaly már 35. születésnapját ünneplő csapat – időközben filmszínészként is bemutatkozott – alapítójával, vezetőjével nem csak a háztájiban történtekről beszélgettünk…
- A 2020 augusztusi interjúnkban már pedzegetted, hogy legközelebb egy teljesen állatos lemezzel jelentkezik majd a Diktátor. Mikorra vált véglegessé, hogy tényleg ez lesz most a koncepció?
- Nagyon komolyan akkor kezdtem el dolgozni ezen az anyagon, amikor megjelent a Covid, jöttek a különböző korlátozó intézkedések, karantén időszakok, és nem tudtunk játszani, ahogy mások sem. Még a zenekari próbák is kicsit lábujjhegyen mentek, mert mindenki félt mindentől, és mindenkitől. (nevet) Aztán úgy gondoltam, hogy most van idő, lehet alkotni. De ez az állatos dolog már nagyon-nagyon régen megfogalmazódott bennem, kis túlzással már az indulásunk után. Akkoriban a színteret – Magyarországon is, külföldön is – még a kis fanzine-ek jellemezték, és egy olasz magazinban azt írták a zenekarról, hogy állati show-t adunk. (nevet) Persze, ez nem szó szerint értendő, gondolom az energikus előadásmódunkról juthatott ez eszükbe, mert valahol állatok voltunk, úgyhogy már akkor arra gondoltam, hogy konkrétan ebbe az irányba kellene majd valamit csinálni.
- Ez mikor volt pontosan?
- A nyolcvanas évek vége felé… ők már akkor levették, hogy mi milyenek vagyunk. És ennek a jellemzésnek az alapján meglódult az én fantáziám is, és azóta is úgy éreztem, hogy tartozom az egész világnak, meg nyilván magamnak is, egy ilyen albummal. Szóval, most, hogy jött ez a vírus, elkezdtem új dalokat irkálni. El is készült első körben hat - ezeket megmutogattam a fiúknak, nekik meg tetszett. Időközben egyet-kettőt meg is tanultunk, aztán a másik hat is megszületett. Ilyenkor azért izgulni szoktam egy kicsit, hogy hogyan fogadják majd a többiek az újdonságokat, de most sem volt semmi probléma, nyitottak voltak a dologra. Kész lett, mindenki örül, nagy a boldogság. És már most azon agyalok, hogy majd merre tovább…
- Az rendben van, hogy a társaid el voltak ragadtatva a dalcsokortól, de te is ilyennek képzelted el, álmodtad meg ezt az anyagot, amikor legelőször megmozdult benned, hogy most van itt az ideje az elkészítésének?
- Igen! De az előző, A hős kisteknős lemeznél treníroztam erre, mert ott ugye a négy stúdiófelvételből három már állatos volt, ilyen koncepcióban készült. Lehet, már hamarabb is kijöhetett volna egy ilyen jellegű anyag, de eddig nem éreztem azt, hogy teljesen megérett rá a csapat.
- Az előbb azt mondtad, hogy két etapban készült ez a lemezanyag. Mindig üres papírral indulsz neki a dalírásnak, vagy esetleg – már ha vannak ilyenek – elfekvő ötleteket is fel szoktál használni?
- Mindig teljesen nulláról kezdem. Még soha nem volt olyan, hogy félretett, vagy addig még nem publikált dolgokból dolgoztam volna. Most azért kezdtem el hat dallal, mert a gépemre nem fért fel több szám. Ennyi volt teljesen készre összerakva, felvéve, és le kellett mentenem, hogy tovább tudjak haladni.
- Milyen technikát használsz?
- Egy Boss DR-5-ös zeneszerkesztőm van… Phil Collins is ezt használja, csak ő már egy újabb verziót, a 6-ost. Ez tulajdonképpen egy dobgép, de van benne basszus is, szinte mindent meg lehet vele csinálni. Egyébként ez azóta van meg nekem, amikor nem volt zenekar mellettem, egyedül csináltam mindent, és így szólóban is fel tudtam lépni.
- No, ennek tükrében nyíl egyenesen adja magát a kérdés, a többiek mennyit tesznek hozzá egy-egy Diktátor dalhoz?
- Változó. Van, amikor az ő ötletük, érzésviláguk, tudásuk is bekerül egy-egy nótába, de akad olyan is, amikor „csak” megtanulják a számokat. Az adott daltól függ. Az is elég nagy munka, amikor egy-egy új számot kell begyakorolni, és utána pontosan feljátszani.
- A lemez megszólalása igazán autentikus, a megszokottnál jóval nyersebb, nekem személy szerint ici-pici fenntartásaim vannak is a hangzással kapcsolatban. Érezhetem ezt azért, mert két különböző időintervallumban készültek el a számok?
- Egyértelműen kétféle a felvétel, és nyilván nem lehet tűpontosan ugyanúgy beállítani mindent kétszer. Persze, igyekeztem, hogy nagyon ne legyen másmilyen, de például időközben pickup-öt cseréltem a gitáromban, pedált váltottam, ezek miatt is lehet másmilyen a hangkép, a megszólalás.
- Ha már szóba került az előbb a teknősös lemez, azóta nem változott a felállás, jó ilyet konstatálni, hogy a koronavírus mizéria nem cincálta szét a csapatot.
- Hála Istennek, valóban nem! Eleinte azért nagyon meg voltunk ijedve… valaki még azóta is fél. De alig vártuk, hogy már gyakorolhassunk, sőt volt néhány barát, akik kikönyörögték maguknak, hogy ők is lejöhessenek egy-két próbára. Úgyhogy a kedvünk nem ment el, inkább azt mondanám, hogy még jobban összekovácsolt minket ez a helyzet. Levi még most is csak 17 éves, neki ez a zenekarosdi teljesen új, szereti csinálni, Baly vezér meg mindig is lelkes volt. Nekünk a Diktátor nem teher, nem munka, ha valamit elérünk, annak csak örülünk, számunkra nem élet-halál kérdés a siker mindenáron.
- Nevével ellentétben nem egy direktbe politizáló zenekar a Diktátor, de egyes szövegeid igen furfangosan vannak megírva, ezáltal jócskán ki lehet hallani belőlük ezt-azt. Vannak még értő fülek ezek „kódolásához”?
- Szerintem a hallhatóság azon része, aki nagyon politizál, az úgy gondolja, hogy a Diktátor egy ultra-szélsőjobbos banda. Viszont pont ők nem értik meg az állatos szövegeket. Ezek olyan szabvány fazonok, akik szemellenzővel járnak, csak fekete-fehérben tudnak gondolkozni, így ők akár bohóckodásnak is értékelhetik ezeket a dalainkat. A sorok között nem tudnak olvasni, nem tudnak párhuzamot vonni ezzel vagy azzal, pedig az „állataink” emberi tulajdonsággal felruházott élőlények, és próbálom a valóságot ábrázolni általuk… csak nem átlagosan, hanem – ahogy te is jól látod – egy kicsit furcsán. (nevet) Ők még mindig A hét vezér, meg a Szegény Magyarország című dalainkat emlegetik, és hogy miért nem kizárólag csak ebbe az irányba írjuk meg a többi számunkat. Lehet, hogy ebből jobban lehetne profitálni, de mi nem ezek vagyunk. Én 69 éves vagyok, ami azt jelenti, hogy a hippi korszak kellős közepén szocializálódtam, az akkori (beat) zenéken nőttem fel, és belém ívódott a szabadság szeretete, mondhatni „virággyerek” voltam. Amerika akkor háborúzott Vietnámmal, és mi nem akartunk fegyvert fogni, tehát tőlem elég távol állnak a nagyon nacionalista eszmék. Lehet, hogy szerencsétlen választás volt a Week-End után a Diktátor, de annak idején egy jó metalos nevet szerettünk volna magunknak. Ez meg az lett. Vannak divatdiktátorok, vannak szó szerinti, hataloméhes, elnyomó diktátorok, mi pedig zenei diktátorok vagyunk. (nevet) Akkor megmosolyogták ezt, de azt mondták, hogy jó lesz, csináljátok… ennek meg már több mint 35 éve.
- E kapcsán fel is akartam hozni, hogy tavaly volt a zenekar 35 éves, oké, kijött egy új nagylemez, de semmilyen nagyobb csinnadratta nem történt a jubileum jegyében…
- Igazad van, de ennek több oka is van. Egyrészt a koronavírus miatt, másrészt – akárhogy is mondják, hogy Debrecen rockváros, én ezzel nem értek egyet, plusz ilyen-olyan okok miatt – szándékosan nem volt kiemelt, csak a jubileumra fókuszáló bulink egy itteni nagy helyen. Ahová hívtak, és lehetett menni, ott felléptünk, de azt is mindenki látja, hogy az elmúlt két évben sok klub bezárt, megszűnt, a közönség pedig még nem tért vissza olyan számban a koncertekre, mint a Covid előtti időszakban. De a mi zenénk sem megy úgy, mint régen, és az egész közeg is egész más, mint több évtizeddel ezelőtt… Akkor kiraktál harminc plakátot, és bejött a bulira 300 ember, most meg kiraksz 300 plakátot, és vannak harmincan. De ezt nem szégyellem, jól érzem magam a kis pubokban, a közönség meg azokból áll, akik tényleg szeretnek minket. Úgyhogy tényleg nem volt most nagy durranás, de majd lesz a 40 éves születésnapunk alkalmából! (nevet)
- Mi inspirál még új dalok írásához, egy-egy újabb Diktátor album elkészítéséhez?
- Valamiféle belső kényszer… Az ember ki akarja magát fejezni, válaszokat adni a világ történéseire. Amit megtapasztalok itt-ott, azt próbálom szövegekben, dalokban megfogalmazni a magam módján. Ehhez van is egy csekélyke befogadó tábor, de nem is az a cél, hogy nagy sztár legyek. Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy lemezeim lesznek, ne adj Isten még valamicskét profitálni is fogok ezekből. Hétköznapokon dolgoztam a munkahelyemen, hétvégenként meg jött az őrület. (nevet) De ez nagyon régre nyúlik vissza, már iskolában is az órákon inkább gitárokat rajzoltam, mint hogy a tananyagra figyeljek… a tanulásban nem is én vittem el a pálmát. (nevet)
- Most már több mint három és fél évtizede az életed egyik része a Diktátor, igaz, nem tudom, hogy mennyit kanyarítasz ki miatta belőle. Mit jelent számodra a zenekar?
- Szó szerint az egyik felem. Nyilván a párom és a gyerekem az egyik fele, de a Diktátort is a családomnak tartom. Örülök is ennek, és szerencsésnek is érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. A kritikákat is bírom, de nem veszem nagyon a szívemre - aki a színpadra áll, annak azt is el kell fogadni.
- Visszatérve a friss anyaghoz. Két szöveges videó már kijött, készültök-e még újabbal, vagy esetleg egy imidzsklip is befér majd?
- Tervezünk egy rendes videoklipet készíteni, meg is beszéltük már mindenkivel, csak pont az operatőr hibádzik… ő még most is annyira fél a vírustól, hogy nem hajlandó elkezdeni a forgatást. Hívtuk, hogy gyere már el, csinálj egy pár koncertfelvételt vágóképnek, de még eddig nem sikerült rábeszélni.
- Jelenleg nincsenek korlátozások, mi a további menet?
- Egy koncert két összetevőből valósul meg. Egy zenekarból, és egy helyből, ahol ez lebonyolításra kerül, és ott van egy szervező. Te lehetsz akármennyire jó, ha nem fogad senki, vagy a szervező nem lát benned fantáziát, mert akkor falnak ütközöl, nincs buli. Nekünk van egy bizonyos szintű ismeretségi körünk, akikhez elmegyünk, de mivel én nem vagyok egy törtető típus, ennyi a történet. Ahogy mondtam, szívesen megyünk oda, ahová hívnak, de könyörögni senkinek nem fogok…
- Végezetül egy teljesen „stílusidegen” témát is elővennék, igaz rólad szól ez is… Szerepelsz a tavaly ősszel mozikba került Pecakúra című filmben. Hogy kerültél ebbe a produkcióba?
- Úgy, hogy ez annak a Dusa Tibornak a filmje, aki – többek között – nekünk is készített már egy pár klipet. És ő az, akit már említettem, hogy várunk rá egy újabb videó forgatásához, de még nem mer a vírus miatt újra dolgozni. A Pecakúra hivatalos bemutatójára, az Apolló moziba sem akart bemenni, úgy kellett berángatni, hogy végül is ez a te filmed, beszélni kellene egy kicsit a közönséghez. (nevet) Jó, megértem, nem vagyunk egyformák… Szóval adott volt az ismeretség, neki meg kellett egy sutyi alak karakter. No, mondom, ezt a szerepet rám szabták, de azért, hogy biztos legyek a dolgomba, a forgatás előtt körbejárom itt a vidéki kocsmákat tanulmányi kirándulás céljából, hogy teljesen tudjam hozni a figurát. (nevet) Így lettem én az erdész ebben a filmben. Itt mindenki baráti alapon vállalta a szereplést, teljesen nulla költségvetésből készült el az egész. Olyan mint a Diktátor, mi is nonprofit társaság vagyunk, nálunk is nulla a költségvetés. (nevet)
- Lesz ennek a filmszínész karriernek folytatása, vagy egy egyszeri kilengésnek gondolod?
- Ha felkérnek, akkor miért ne? Az ember próbál megfelelni a követelményeknek. Nekem tetszett, jó muri volt az egész, de egyben kemény munka is.