Exit poll: Macron centrista pártja és a baloldal holtversenyben az élen az első fordulóban

Exit poll: Macron centrista pártja és a baloldal holtversenyben az élen az első fordulóban

Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron francia államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója, valamint a baloldali koalíció (NUPES) holtversenyben végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos Sopra Steria közvélemény-kutató intézet becslésen alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió. Az MTI beszámolójában az áll, hogy a becslések szerint 

mindkét szövetség 25,2 százalékos támogatottságot kapott.

Eddig nem túl magas a részvétel a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában

A választásra jogosultak 18,43 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 19,24, tíz évvel ezelőtt pedig 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium. A részvételi arány franciaországi viszonylatban alacsonynak számít, a felmérések szerint várhatóan rekordméretű lesz a távolmaradás...

A mandátumbecslések alapján a kormánypárt a jövő vasárnapi második fordulóban az élen végezhet és a legerősebb politikai formáció maradhat, de nem biztos, hogy megszerzi az abszolút többséghez szükséges 289 helyet a nemzetgyűlésben. Az elnöki koalíció 275 és 310 közötti helyre számíthat, míg a baloldali összefogás (NUPES) 160-190 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe.

Harmadik helyen a Marine Le Pen vezette szuverenista jobboldali Nemzeti Front áll 18,9 százalékkal, a konzervatív Köztársaságiak 13,7 százalékot értek el, míg Eric Zemmour Visszahódítás elnevezésű formációját a szavazók 3,9 százaléka támogatta.

A választásra jogosult mintegy 48 millió francia állampolgár alig 47,2 százaléka járult az urnákhoz.